Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén a Ferencvárost kiejtő Midtjylland hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Slovan Bratislavával.

A Midtjylland nagy meglepetésre a korábbi DAC-játékos, César Blackman találtának köszönhetően az 59. percben hátrányba került. 

FC Midtjylland, Slovan Bratislava
Fotó: Slovan Bratislava/Facebok

A három kapufát is elérő dán csapat végül legalább egyenlíteni tudott, a 79. percben a csereként beálló Edward Chilufy volt eredményes, de így is nehéz helyzetbe került a Midtjylland.

A svájci Young Boys első félidőben kétgólos előnyre tett szert Joël Monteiro duplájával a török sztárcsapat, a Galatasaray ellen. A vendégeknél viszont beállt 

Michy Batshuayi, aki a pályára lépése után még abban a percben szépített, majd a korábbi  Chelsea-támadó egyenlíteni is tudott.

A végén mégis a svájciak örülhettek, mivel Filip Ugrinic büntetőből eredményes volt a 86. percben, így a Galatasaray is hátrányból várhatja a visszavágót.

A Salzburg és Sparta Praha idegenben nyert könnyedén 2-0-ra és tett nagy lépést a továbbjutás felé, előbbi a Dinamo Kijevet, utóbbi a Malmöt győzte le.  

Bajnokok Ligája, playoff, 1. mérkőzés
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Salzburg (osztrák) 0-2 
G.: Nene (29.), Kjaergaard (50. – 11-esből)
Malmö (svéd)-Sparta Praha (cseh) 0-2  
G.: Stryger (34. – öngól), Rynes (89.)
Midtjylland (dán)-Slovan Bratislava (szlovák) 1-1 
G.: Chilufya (79.), ill. Blackman (59.)
Young Boys (svájci)–Galatasaray (török) 3-2 
G.: Monteiro (3., 45+4.), Ugrinic (86. – 11-esből), ill. Batshuayi (66., 72.)
Kiállítva: Bardakci (Galatasaray, 84.)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!