Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Midtjylland ellen a Groupama Arénában, így 3-1-es összesítéssel a dán csapat jutott be a playoffba, a Fradi pedig az Európa-liga csoportkörébe jutásért küzdhet. A meccs után a zöld-fehérek vezetőedzője, Pascal Jansen értékelte a látottakat.

Pascal Jansen együttese az első félidőben lefocizta ellenfelét, és a párharc idegenbeli meccsén is az első játékrészben játszott jobban dán riválisánál. Mindezzel a holland edző is egyetértett, aki a feröeri Klaksvíkról is beszélt, amely ellen a Fradi kiesett tavaly a BL-selejtezőben, és amellyel újra találkozhat az Európa-liga rájátszásában.

"Az első félidőben mindkét meccsen jobban voltunk az ellenfélnél, a srácok megmutatták, mennyire jól tudnak dominálni egy nemzetközi mérkőzésen. A Bajnokok Ligája viszont brutális tud lenni, muszáj gólokat szerezni a továbbjutáshoz. A két meccsen elég lehetőséget teremtettünk meg a playoffba kerüléshez, és megmuttatuk, mire vagyunk képesek. 

A feröeri Klaksvík elleni vereség részese nem voltam, én a jövőbe tekintenék, nem foglalkozom semmilyen bosszúval" - 

kezdte értékelését már a jövőbe tekintve a Fradi holland edzője, majd az Európa-bajnokságon súlyosan megsérült Varga Barnabásról is beszélt.

Pascal Jansen szerint megmutatta a Fradi, hogy mire képes a nemzetközi porondon
Fotó: Polyák Attila - Origo

Önök jobban ismerik Varga Barnabást, mint én, de tisztában vagyok a képességeivel. Én még csak az edzéseken láttam Vargát, de már ott is bizonyította, hogy képes gólokat szerezni. Egy kiváló csatár, egy nagyszerű személyiség.

Mindannyian reméljük, hogy mihamarabb visszatér a csapathoz és sok gólt szerez a Ferencváros színeiben. A múltat ő sem tudja befolyásolni, nekünk a jövőre kell koncentrálnunk" - tette hozzá Jansen.

"Nem vetett vissza minket a dánok egyenlítése, de ezt követően az ellenfél több szerepet kapott, mint kellett volna. Dibusz Dénes remekül teljesített, akárcsak a dánok kapusa, aki több hatalmas védést is bemutatott. Sajnálatos gólt kaptunk, újból lendületbe kellett jönnünk a második félidőben. Nemzetközi szinten nem olyan könnyű egy meccsen sokáig folytonos dominanciát gyakorolni, ebben fejlődnünk kell a jövőben" - zárta gondolatait a Fradi edzője.

A folytatásban a Ferencváros - amely a legrosszabb esetben a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet - az Európa-liga rájátszásában a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzd meg a csoportkörbe jutásért.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!