Vágólapra másolva!
A 136-szoros horvát válogatott Ivan Perisic idén nyáron tért vissza a Hajduk Splithez, de 76 nap után klubot váltott és a holland élvonalban szereplő PSV Eindhoven futballcsapatához igazolt.

A 35 éves szélső az előző idény jelentős részét felépüléssel töltötte, ugyanis korábban térdszalag-szakadást szenvedett. Perisic a 2023/2024-es szezont a Tottenham Hotspur csapatában kezdte meg, majd az első öt Premier League-meccse után súlyosan megsérült. Januárban visszatért nevelőegyesületéhez, a Hajduk Splithez, amely a nyári átigazolási időszakban véglegesen szerződtette. 

A hírek szerint a 136-szoros horvát válogatott játékos azonban összeveszett Gennaro Gattuso vezetőedzővel, ezért 76 nappal később megint klubot váltott és a PSV Eindhoven csapatához igazolt.

A térdsérüléséből áprilisban visszatérő játékos rengeteg csapatban megfordult pályafutása során, légióskodott Franciaországban és Belgiumban, később pedig olyan topklubokban futballozott, mint a Borussia Dortmund, az Inter és a Bayern München. Utóbbival a 2019/2020-as idényben triplázott, tehát a Bundesligát, a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

Perisic a horvát válogatottal is szép sikereket ért el, a 2018-as vb-n ezüstérmes, a 2022-es világbajnokságon pedig bronzérmes lett a nemzeti csapattal.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!