Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool a Wolverhampton Wanderers otthonában lép pályára a Molineux Stadionban. Szoboszlai a Liverpool legutóbbi Ligakupa-meccsén kispados volt, most azonban Arne Slot vezetőedző ismét a kezdőbe jelölte a magyar válogatott csapatkapitányát.

A Liverpool a szezonbeli eddigi hét tétmérkőzéséből hatot megnyert, és csupán a Nottingham Forest elleni bajnokit veszítette el a 4. fordulóban. Szoboszlai Dominik az első öt összecsapást egyaránt végigjátszotta, a legutóbbi kettőn viszont előbb egy óra játék után lecserélték, majd a szerdai Ligakupa-meccset a kispadról nézte végig – 2024-ben hasonlóra még nem volt példa. 

Szoboszlai, Milan, Bajnokok Ligája
Szoboszlai Dominik újra a Liverpool kezdőjében
Fotó: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia

Az Arne Slot vezetőedző irányítása alatt új szerepkörben futballozó Szoboszlaival kapcsolatban több aggodalom is érkezett, miszerint nem csupán rotációról volt szó, hanem akár a West Ham United ellen 10-esként remeklő Diogo Jota, akár más kiszorítja a magyar középpályást a kezdőből.  

A holland szakember azonban gyorsan megadta a választ a magyar középpályás rajongóinak, ugyanis Szoboszlait a kezdőbe jelölte a Wolverhampton Wanderers elleni találkozón.

A Liverpool kezdője: Alisson – Alexander Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson - Gravenberch, Mac Allister, Szoboszlai – Szalah, Jota, Diaz. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!