Vágólapra másolva!
Nem is volt játékban a labda, de így is sikerült annyira felbosszantani Tom Derryt, hogy azonnal kiállították az angol focistát.

A félprofi focistákat foglalkoztató angol hetedosztály, az Isthmian League hatodik fordulójában a Folkestone Invicta csapata a Billericay Townt fogadta. A mérkőzés 75. percében, 2-0-s Billericay-vezetésnél ápolás miatt éppen állt a játék, amikor a vendégek kapusa (Sam Donkin) és egyik védője (Matt Johnson) elkezdett játszadozni: úgy passzolgattak egymásnak, hogy a hazaiaknál futballozó Tom Derry ne tudja megszerezni a levegőben repkedő labdát. A cicázás nem tartott sokáig, ugyanis a "cica", Tom Derry hamar elvesztette a fejét: a Billericay kapusa felé szaladt, majd miután a labda elkerült onnan, nyújtott lábbal, piros lapot érően rátartott az ellenfele térdére. 

piros lap, kiállítás, illusztráció, piroslap
A piros lap nem maradhatott el a "cica", Tom Derry brutális szabálytalanságáért - a kép illusztráció
Fotó: YORICK JANSENS / BELGA MAG / Belga via AFP

Derrynek ezek után nem tetszett, hogy a kapus a földön fogta a lábát, és próbálta felrángatni Donkint – sikertelenül. A történet vége az lett, hogy Derry értetlenül fogadta, hogy az asszisztens azt jelezte a játékvezetőnek, hogy ki kellene állítani őt. A kiállítás meg is történt, a meccset emberhátrányban befejező Folkestone pedig végül 3-0-s vereséget szenvedett.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!