Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paksi FC játékosát, Vas Gábort Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya augusztus 27-én hívta meg az idei első két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő A-válogatott keretébe. A játékosnak azonban még az első találkozó előtt el kellett hagynia a tábort sérülés miatt. A 21 éves focista most megszólalt a peches esetről.

Vas Gábornak minimális beszakadás keletkezett jobb combhajlítójában, emiatt ki kellett hagynia a magyar válogatott NL-meccseit.

Vas Gábor, Paks
Vas Gábor a jövőben is válogatott szeretne lenni 
Fotó: paksifc.hu

"Nagyon rosszul éreztem magam, hogy idő előtt el kellett hagynom a tábort, hiszen nagyon nem az volt a célom, hogy három nap után hazatérjek. Úgy érzem, ezt a részét már sikerült feldolgoznom,

 és kifejezetten csak a következő feladatokra koncentrálok. Ha egyszer belekóstol az ember a válogatottságba, utána már mindig ott szeretne lenni, így vagyok ezzel természetesen én is” - fogalmazott Vas a paksi klub honlapjának adott interjójában.

A fiatal játékos arról is beszélt, hol tart jelenleg a felépülése:

"Egyre jobban vagyok, és már a kinti, a csapat melletti munkát is elkezdhettem pár napja. Remélem, a jövő héten már újra a többiekkel edzhetek, meglátjuk, hogy reagál a lábam, olyan nyolcvanszázalékosra teszem jelenleg magam.”

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!