Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában Szoboszlai Dominik visszatér korábbi csapatához, az RB Leipzighez, ugyanis a Liverpool szerdán Lipcsébe látogat. Ennek apropóján a magyar válogatott csapatkapitánya a közelgő meccsről és korábbi edzőjéről, Jürgen Kloppról is beszélt.

Kiválóan mutatkozott be a Bajnokok Ligájában Szoboszlai Dominik a Liverpoollal, az angol sztárcsapat két forduló után százszázalékos, az eddigi sikerekből a magyar középpályás egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. A harmadik körben különleges meccs vár a 23 éves játékosra, ugyanis az ellen az RB Leipzig ellen lép pályára, ahonnét tavaly nyáron 70 millió euróért Liverpoolba szerződött.

"Természetesen különleges összecsapás lesz, mert két és fél remek évet töltöttem el Lipcsében. Még mindig sok ismerős van a klubnál, és nagyon hálás vagyok a két kupagyőzelemért meg a sok-sok élményért. 

Elvégre a Leipzignek köszönhetően váltam azzá a játékossá, aki ma vagyok. A lipcsei időszak nélkül aligha juthattam volna el a világ legjobb bajnokságába" - 

méltatta korábbi csapatát Szoboszlai, aki ezúttal ellenfélként nézhet szembe válogatott csapattársaival, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal.

Liverpool FC v Bologna FC 1909 - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD2, Szoboszlai Dominik,
Szoboszlai Dominik visszatér Lipcsébe
Fotó: NurPhoto via AFP

Immár Jürgen Klopp személye is közös kapcsolódási pont, ugyanis a német edző idén nyáron távozott az angol csapattól, majd nemrég kinevezték a Red Bull futballvezetőjének.

A Red Bull szerencsésnek tarthatja magát, hogy meg tudta szerezni Jürgent - óriási fogás. Remek fickó, nagyon ért a futballhoz, és mindenhol sikeres volt, ahol megfordult. 

A legjobbakat kívánom, mert nagyon hálás vagyok neki, hogy odavitt Liverpoolba, és megadta nekem a lehetőséget, hogy a legmagasabb szinten játszhassak" - írta meg a Nemzeti Sport, mit mondott korábbi edzőjéről Szoboszlai, aki hozátette, mindkét együttesnek megvan az esélye arra, hogy sikeres Bajnokok Ligája-idénye legyen.

"Mindkét keret rendkívül minőségi. Iszonyatosan nehéz meccs elé nézünk, Lipcsében nem könnyű pályára lépni. Úgy is kőkemény feladat vár ránk, hogy elveszítették az első két mérkőzésüket, mert az eredmények nem tükrözik azt, amire képesek. Természetesen azért abban bízom, hogy hazavisszük a három pontot Liverpoolba" - zárta mondandóját a magyar focista.

Az RB Leipzig-Liverpool találkozó szerdán 21 órától kezdődik, a mérkőzést a svájci Sandro Schärer vezeti majd.

Kapcsolódó cikkek

Meddig jutnak Szoboszlaiék?

A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!