Vágólapra másolva!
A magyar bajnok Ferencváros 2-1-re kapott ki a Premier League sztárcsapata, a Tottenham Hotspur ellen a megújult lebonyolítási rendszerű labdarúgó-Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Groupama Arénában, csütörtökön. A Fradi az első félidőben fantasztikusan kezdett, Varga Barnabás révén egy lesgólig is eljutott, de Pape Sarr góljával a Tottenham szerzett vezetést. A második játékrészben Pascal Jansen csapata mindent megtett az egyenlítésért, de a csereként beállt Brennan Jonhson újabb gólt szerzett. Varga Barnabás a 90. percben még szépített, de újabb gólt már nem tudott szerezni az FTC.

A Fradi múlt szerdán a belga Anderlecht otthonában 2-1-es vereséget szenvedett a főtábla nyitófordulójában, míg a Tottenham ezzel szemben hazai környezetben úgy nyert simán, 3-0-ra az azeri Qarabag ellen, hogy Radu Dragusin kiállítása miatt már a nyolcadik percben emberhátrányba került.

Tottenham Hotspur
A Tottenham Hotspur a Groupama Arénában a meccset megelőző napon
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Azt már a találkozó - az FTC 20 év után találkozott újra angol csapattal a nemzetközi kupaporondon, akkor az UEFA Kupa-selejtezőben a Millwall volt az ellenfél - előtt tudni lehetett, hogy a Spurs nem számíthatott az egyik legjobb játékosára, Szon Hung Minre. Mellette az ugyancsak sérülés miatt Destiny Udogie sem léphetett pályára, ahogy az eltiltott Radu Dragusin sem.

Fantasztikus hangulat, ....

Már az összecsapás előtt fantasztikus volt a hangulat, a környező utcákban csak úgy hömpölyögtek a zöld-fehér szurkolók, de érkeztek Londonból angol fanatikusok is. 

Már akkor felrobbant a stadion, amikor megérkeztek a játékosok melegíteni, majd a ferencvárosi B-közép fantasztikus élőképpel várta a csapatokat a meccs előtt. 

A drukkerek tehát ismét kitettek magukért, így a játékosokon volt a sor. 

A Fradi B-közép elképesztő élőképe
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A Fradi kezdőcsapatába bekerült a PAFC elleni bajnokin csereként mesterhármast szerző Saldanha, míg a Tottenhamnél James Maddison csak a kispadon kezdett. A Ferencváros a Dibusz - Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez - Abu Fani, Maiga -  Traoré, Saldanha, Civic - Varga B. kezdőcsapattal lépett pályára, míg a londoni együttes vezetőedzője, Ange Postecoglou a Vicario - Porro, Romero, Gray, B. Davies - Bissouma, Bergvall, Sarr - Moore, Lankshear, Werner tizenegyet küldte pályára.

Ilyen előzmények után kezdődött meg a mérkőzés a szakadó esőben. A Fradi hatalmas elánnal kezdte az összecsapást, láthatóan meg is lepte a magyar csapat a Tottenhamet. Az 4. percben jött az első nagy helyzet is, Abu Fani gyönyörű indításával Traoré lépett ki a jobb oldalon, majd Vargához passzolt, aki azonban 15 méterről kapu fölé lőtt. Négy perccel később Traoré lőtt a tizenhatos jobb sarkáról, de Vicario védeni tudott.

Ferencvárosi TC - Tottenham, Fradi, FTC, Ferencváros, UEFA Európa-liga, főtábla, 2. forduló, Groupama Aréna, Budapest, 2024.10.03.
Mohammed Abu Faniék jól kezdték a meccset
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A 10. percben megmutatta magát a Spurs is, bal oldali beadás után Lankshear fejelt öt méterről Raul Gustavo szorításában nagy helyzetben kapu fölé. Pillanatokkal később Pape Sarr került jó helyzetbe, majd lőtt 15 méterről, de Dibusz leért a lapos próbálkozásra. Közben a hangulat egyre csak fokozódott, ilyen hangulatban tényleg nem lehet rosszul játszani. 

A 16. percben Civic bal oldali beadása után Varga fejelt a kapuba, felrobbant a stadion, de Igor Pajac játékvezető a VAR segítségével les miatt érvénytelenítette a találatot.

A Fradi-rohamok nem hagytak alább, pillanatokkal később jött az újabb nagy helyzetek, előbb Civic beadása után Traoré fejese nem talált kaput, majd Civic ismétlése után Varga lövését védte hatalmas bravúrral Vicario. 

A Ferencváros helyzetei kimaradtak, ezt pedig a Tottenham meg is büntette a 23. percben: Moore passzolt a tizenhatoson belülre, a labda szerencsével Sarr elé került, aki három méterről a kapu közepébe lőtte a labdát.

Három perccel később ismét Sarr próbálkozott, ezúttal 16 méterről, de Dibusz védte a középre tartó labdát. 

Varga Barnabás
Hatalmasat küzdött a Fradi
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A 33. percben közel volt az újabb gólhoz a Tottenham, jobb oldali szöglet után Pedro Porro előbb elesett Saldanha mellett a tizenhatoson belül, majd gyorsan felkelt, egy csellel becsapata Abu Fanit és nyolc méterről a jobb kapufát találta el. Ezek a percek egyértelműen az angol csapaté voltak. 

Ezt követően kissé nyugodtabb mederbe került a találkozó, a Spurs próbálta lassítani a játékot, de kisebb lehetőségek így is adódtak. Újabb gól azonban már nem esett, így egygólos angol előnnyel mentek a csapatok a szünetre.  

A szünetben 1-0-ra vezetett a Spurs
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo 

A szünetben egyik csapat sem cserélt, igazából egyik edzőnek sem volt oka a változtatásra. A 48. percben Saldanha lőtt 15 méterről, de Vicario ismét hatalmasat védett, közben hatalmas füst lepte el a pályát a Fradi-szurkolók pirotechnikai bemutatója után. Emiatt egy percet állt is a játék, a bíró úgy ítélte meg, hogy nem megfelelőek a látási viszonyok. 

Ismét kiváló hangulatot teremtettek a Ferencváros szurkolói
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A Spurs szögletekből veszélyeztetett, az 54. percben Romero fejes után kellett kapu felé tolnia a labdát Dibusznak. A Fradi sem adta fel, próbálta nyomás alá helyezni az angolokat. 

Az 59. percben azonban a Tottenham szerezhetett volna újabb gólt, de jobb oldali szöglet után Lankshear 13 méterről centikkel kapu fölé lőtt. 

Pascal Jansen cserékkel próbált frissíteni a csapatán az utolsó fél órára, Ben Romdan és Zachariassen is beállt, Civic és Saldanha helyére. Fel is pörgött a Fradi, előbb Zachariassen, majd Ben Romdan került jó helyzetbe, de egyik sem talált kaput. A Tottenham pedig egy kontra végén lehetett volna eredményes, de Werner kicselezte magát ziccerből Dibusz mellett és az oldalhálóba lőtt. 

A 65. percben Postecoglou is változtatott, méghozzá hármat is, Johnson, Kulusevski és Maddison is beállt. 

Egy pillanatra sem adta fel a Fradi
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A 73, percben Gartenmnn jobb oldali lecsúszott beadása lepte meg kis híján Vicariót, mindenesetre a Fradi nagyot küzdött az egyenlítésért. Az utolsó szűk negyedórára Makreckis és Kady is beállt a Fradiba, Jansen mindent megtett, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa az FTC. A 80. percben ismét a Tottenham került közelebb a gólhoz, de Johnson a felső lécet találta el 16 méterről. A másik oldalon Makreckis került jó helyzetbe, de jócskán kapu fölé lőtt. 

Ezt követően is folyamatosan jöttek a Fradi-helyzetek, de a lövéseket rendre sikerült egy védőnek blokkolni. Ám ezek a lehetőségek is kimaradtak, a Spurs pedig megint büntetett: a 86. percben Maddison passza után Johnson 13 méterről a jobb kapufa segítségével a kapuba lőtt. 

Ám ekkor sem adta fel a Fradi, és össze is jött a szépítés a 90. percben, amikor Ramírez bal oldali beadása után Varga lőtt hét méterről a léc alá. 

A Tottenham a végén már csak az idővel játszott, újabb gól már nem is esett, így a Fradi 2-1-re kapott ki a Premier League sztárcsapatától, és két meccs után még nincs pontja az El-ben. 

A Ferencváros a harmadik fordulóban október 24-én a francia Nice együttesét fogadja.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:
Ferencváros-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (0-1)
Groupama Aréna, 20 795 néző, v.: Igor Pajac (horvát)
Gólszerzők: Varga (90.), ill. Sarr (23.), Johnson (86.)
sárga lap: Civic (22.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Gartenmann (Makreckis, 77.), Cissé, Gustavo, Ramírez - Abu Fani (Pesic, 84.), Maiga - Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdhane, 60.) - Varga B.

Tottenham Hotspur: Vicario - Pedro Porro, Romero, Gray, Davies - Sarr (Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) - Moore, Lankshear (Maddison, 65.), Werner (Johnson, 65.)

Dübörög az EL!
A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az  EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!