Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Ferencváros az angol Tottenham Hotspur együttesét fogadja csütörtök este a Groupama Arénában. A Fradi edzője, Pascal Jansen szerint csapata nagy nyomás alatt lehet, mert a Spurs ismert a domináns támadó futballjáról.

"Az eddigi legerősebb ellenfelünk következik, de ettől még nem változott a felkészülésünk. Mint mindig, úgy most is kielemeztük az ellenfelet és a gyengeségeit akarjuk kihasználni. Ez most sincs másként, találtunk ilyet a Tottenhamnél is, de persze nehezebb lesz kihasználni" - fogalmazott a meccs előtti sajtótájékoztatón a holland szakember, aki elárulta, az MTK elleni mérkőzésen fejsérülést szenvedett Cebrail Makreckis újra a keretben van és bevethető.

A nyáron kinevezett vezetőedző kifejtette, nagy különbség van a hazai és nemzetközi meccsek között, utóbbiakhoz szintet kell lépni, fontos a helyzetek kihasználása. Megjegyezte, a Tottenham még nagyobb szintlépést igényel a játékosaitól.

Pascal Jansen
Pascal Jansen szerint a játékosainak fel kell nőniük a Tottenham szintjére
Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Jól ismerem az ellenfelet, mert elég intenzíven követem a Premier League-et. 

Sokféleképpen lehet játszani a Tottenham ellen, de a legfontosabb, hogy saját játékstílusunkhoz hűek maradjunk, és közben ne legyünk naívak sem, 

mert a Spurs ismert a támadó jellegű futballjáról, így nagy nyomás lesz rajtunk, amikor nincs nálunk a labda" - mondta a Londonban született tréner, aki bevallása szerint szimpatizál a brit labdarúgással, így a Tottenhammel is, ezért különleges mérkőzés lesz a számára a csütörtöki.

Jansen úgy vélte, az eddigi nemzetközi meccseken nem a magabiztossággal volt gond, többnyire jól megállták a helyüket, inkább a koncentráció nem volt a helyén a kapott góloknál és a kihagyott helyzeteknél, ezt pedig az európai kupasorozatokban tízből nyolcszor megbüntetik - írja az MTI.

"A Premier League talán a legnívósabb bajnokság. Bármelyik csapatot kiválasztjuk onnan, bárkinek a világon nagyon komoly ellenfele tud lenni. 

Még a tabellán hátul lévő csapatok is olyan minőséget képviselnek, amellyel bármely bajnokságban megállnák a helyüket, vagy akár élmezőnyhöz tartoznának"

- mondta Dibusz Dénes. "Az elmúlt években átalakult a futball, egyre több olyan csapat van a szigetországban, amely nem csak beadásokkal és előreívelésekkel operál. A Tottenham is ilyen. Nem a brit stílust, hanem a modern futballt képviseli, úgyhogy nem lesz a megszokottnál több beívelés - tette hozzá a Fradi kapusa.

Dibusz Dénesre fontos feladat vár a Tottenham ellen
Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar válogatott kapus szerint mindegyik játékos nagyon várja ezt a mérkőzést a sorsolás pillanatától, mert a hazai találkozókat tekintve a legnevesebb, legnívósabb ellenfél következik. Úgy vélte, ez motivációt és tettrekészséget jelent az öltözőben, mert szeretnék megmutatni, hogy fel tudják venni a versenyt egy ilyen ellenféllel szemben is.

Nehéz belőni, a Tottenham hova helyezhető az elmúlt évek ellenfeleihez képest. Játszhatna a Bajnokok Ligájában is, sőt, jó esélye lenne, hogy ott is továbbjutó helyen végezzen. 

Az Európa-ligában pedig az egyik olyan együttes, amelyik esélyes lehet a végső győzelemre" - jellemezte az angol riválist Dibusz, aki a Barcelonához, a Juventushoz, a Bayer Leverkusenhez és talán a Celtic Glasgowhoz hasonlította a Tottenham erejét.

A Ferencvárosnál zajló csapatépítésről úgy vélekedett, Jansen a korábbitól merőben eltérő elképzelést hozott, ezért időt kell adni a futballistáknak, mert talán emiatt megy nehezebben az átállás. Hozzátette, az út első harmadánál tarthatnak, de ami pozitívum, hogy az eredményekre nem lehet panasz, mivel a bajnokságot hibátlan mérleggel vezetik. Ennek ellenére érzik, hogy "játékban több kell".

Matheus Saldanha
Az NB I-ben egyelőre százszázalékos a Fradi
Fotó: fradi.hu

Az angol csapat sajtótájékoztatóján szinte kizárólag az angol válogatott csütörtöki kerethirdetéséről és a Tottenham válogatott focistáiról esett szó.

Hálás és szerencsés vagyok, hogy három évet együtt dolgozhattam Puskás Ferenccel. Amellett hogy kiváló futballista, még kiválóbb ember volt, akire felnézhettem. 

Még most is hihetetlen, hogy a futball egyik legnagyobb alakjával dolgozhattam Ausztráliában. Biztosan szerepe volt abban, hogy milyen edzővé váltam" - fogalmazott az egyetlen magyar vonatkozású kérdésre Ange Postecoglou vezetőedző, aki szerint kihívás lesz a Ferencváros elleni El-meccs, mint minden idegenbeli összecsapás. Szerinte a stadion és az atmoszféra is remek lesz.

Ange Postecoglu
Ange Postecoglu korábban Puskás Ferenccel dolgozhatott
Fotó: AFP (Photo by Ben Stansall / AFP)

A támadó középpályás James Maddison elsősorban azt emelte ki, hogy a szerinte zseniálisan tehetséges csatár, Brennan Johnson sorozatban négy mérkőzésen betalált az ellenfelek kapujába.

A Ferencváros-Tottenham Hotspur találkozó a Groupama Arénában csütörtökön 18.45-kor kezdődik a horvát Igor Pajac játékvezető sípjelére. 

 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!