Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában az újonc ETO FC Győr hazai pályán 3-1-re győzött a Fehérvár ellen. A meccs után Pető Tamás vezetőedző a rutinosabb játékosait szidta, és butának nevezte a csapata első 20 percben mutatott játékát.

Az első 12 percben kétgólos hátrányba kerülő Fehérvár sorozatban harmadszor kapott ki az NB I-ben, és továbbra is kilenc ponttal áll. Az újonc Győr eközben egymás után a negyedik meccsén maradt veretlen a bajnokságban, és egy pontra felzárkózott a székesfehérváriak mögé. Az egymás elleni találkozó után Pető Tamás, a Fehérvár vezetőedzője értékelt.

HOLENDER Filip, Győr, Fehérvár
Tóth Rajmund (b), a Gyõr és Holender Filip (j), a Fehérvár játékosa a labdarúgó NB I 9. fordulójában játszott ETO FC Gyõr - Fehérvár FC mérkõzésen a gyõri ETO Stadionban 2024. október 5-én
Fotó: MTI/Tóth Zsombor

Ezt mondta Pető Tamás, a Fehérvár edzője

„Az első 20 perc drámai volt, nem is értem. Rendkívül frusztrált és mérges vagyok, mondanék most olyat, amit később talán megbánnék. 

Nem engedheti meg magának egy csapat, hogy így kezdjen egy mérkőzést. 

Felkészítettük a játékosokat mindenre, erre az első szögletnél ki marad le az emberről? Hát, nem a fiatal játékosok. [Hanem Spandler Csaba és Holender Filip - a szerk.] 

Lassan nem a rutinosabb játékosok húzzák felfelé a fiatalokat, hanem fordítva, és ez most már felháborító 

mondta az M4 Sportnak Pető Tamás. – A 20. perc után jól visszajöttünk a játékba, volt lehetőségünk, de összességében azt mondom, 

ilyen bután nem lehet játszani, ahogyan mi tettük az első 20 percben. 

Ilyen még nem volt, remélem, nem is lesz többet. Jól jön a válogatott szünet, kicsit rendbe tudjuk tenni a dolgokat."

Kapcsolódó cikkek

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában.  Fogadással kapcsolatos részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!