Vágólapra másolva!
A Real Madrid sztárcsatára, Kylian Mbappé óriási botrányba keveredett, a rendőrség nemi erőszak miatt nyomoz ellene. A spanyol gigász konkrétan még nem kommentálta az ügyet, de tett egy olyan lépést, amellyel elhatárolódott a francia futballistától.

Kylian Mbappé és barátai a múlt héten két napra Svédországba látogattak. A francia és kísérete többek között a stockholmi Chez Jolie étteremben járt csütörtökön este, majd a Stureplanon található nightclubba látogatott el, ahol több emberrel is találkozott. 

A hírek szerint a rendőrség nemi erőszak ügyében nyomoz a csatár ellen, 

a bűncselekményre csütörtökön kerülhetett sor Stockholm központjában. A rendőrség a bizonyítékok felkutatása során ruhákat foglalt le abban a szállodában, ahol Mbappé és barátai megszálltak, később pedig egy is megszólalt, aki részt vett a világbajnok csatár buliján.

Kylian Mbappé
Nagy bajban Kylian Mbappé
Fotó: AFP (Photo by OSCAR DEL POZO / AFP)

Mbappé természetesen minden vádat tagad, a futballista klubja, a Real Madrid pedig még nem szólalt meg az ügyben, de az árulkodó, hogy a 25 éves támadó egyik fotóját a botrány kirobbanása után eltávolították. Mbappé korábban egy jótékonysági promócióban vett részt többek között Jude Bellingammel és Roberto Carlosszal, a képen gyerekek társaságában pózolnak. 

Az eredeti fotón a francia játékos is szerepel, ám a Real kedden a közösségi médiában megosztott a képből egy új verziót, amelyen a nemi erőszakkal vádolt labdarúgó már nem látható.

A fotót ide kattintva nézheti meg!

Mbappé szerint álhíreket terjesztenek róla és a vádakból semmi sem igaz, de a történet minden bizonnyal még nem ért véget, a közeljövőben újabb fejleményekre lehet majd számítani az ügyben.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!