Vágólapra másolva!
A Fehérvár hazai pályán 2-0-ra legyőzte a sorozatban ötödik vereségét elszenvedő Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján. A találkozó után Máté Csaba, a Debrecen edzője értékelte a látottakat. A szeptember elején kinevezett edzővel mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette a Debrecen, Máté Csaba azonban nem mondott le, bízik benne, hogy kemény munkával megfordul csapata szerencséje.

„Vegyes érzéseim vannak. Feszült meccs volt, mindkét csapat feszülten játszott. 

Az első gól meghatározó volt, mindig megnyugtatja azt, aki szerzi. Sajnos nem mi szereztük. A második félidőben voltak helyzeteink, de a góllövéssel hadilábon állunk. Küzdeni tudásban javult a csapat, több helyzetünk is volt, de ez ma kevés volt

– mondta az M4 Sport kamerája előtt Máté Csaba, aki a videóbíró-technológiával is elégedetlenkedett, de azt bővebben nem fejtette ki, hogy pontosan mi volt a problémája. 

máté csaba
Máté Csaba alatt inog a debreceni kispad
Fotó: dvsc.hu

„Több volt ebben mint a Paks-meccsben, de nehéz ilyenkor a pozitívumokat keresni. A Fehérvár ellentámadásiban volt veszély, de akkor nekünk már rizikót kellett vállalni. A mi helyzetünkben mindegy, hogy 2-1 vagy 3-0 az állás. A mi helyzetünkben menni kell előre” – folytatta a Debrecen edzője, aki arra a kérdésre válaszolt, hogy miért futballozott sokkal veszélyesebben a Fehérvár.

A Debrecen legközelebb a Magyar Kupában lép pályára az NB II-es Mezőkövesd otthonában. Az sem ígérkezik könnyű mérkőzésnek. 

A Mezőkövesd ellen a továbbjutás a cél, de ha ott nyernénk, az nem jelentné azt, hogy megvan a kiút, mert vannak most problémáink. Egy továbbjutás segítené az önbizalmunkat. Látszik a támadóinkon is, hogy tétova megoldásokat választanak olyan helyzetekben, amilyeneket máskor magabiztosan megoldanak

– tette hozzá Máté Csaba, akinek az együttese jövő hétvégén a Ferencváros vendége lesz.

Azon a meccsen viszont már lehet, hogy nem Máté Csaba lesz a Debrecen edzője, ugyanis a klub hét közben kiadott közleményében azt írták, hogy az edző teljesítményét a Fehérvár és a Mezőkövesd elleni mérkőzések után értékelik. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!