Vágólapra másolva!
Mint ismert, a Puskás Akadémia a 89. percben szerzett góllal győzte le a vendég Debrecent pénteken, a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómeccsén. A találkozó után a két vezetőedző, Hornyák Zsolt és Máté Csaba értékelte a látottakat.

A felcsúti együttes sorrendben nyolcadik hazai bajnokiját nyerte meg, míg Máté Csaba irányításával a DVSC harmadszor is vereséget szenvedett. 

Máté Csaba, DVSC
Máté Csaba újabb vereséget szenvedett a Loki kispadján
Fotó: dvsc.hu

A meccs végén a Debrecen állt közelebb a gólszerzéshez, amikor Bárány Donát fejese a kapufán csattant, végül a győztes találatot a felcsútiak szerezték meg, Wojciech Golla fejesből volt eredményes.

Máté Csaba: Nem akarom a szerencsére fogni

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője nem is tagadta, hogy a siker ellenére meglepte őket a Debrecen.

"Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél megnehezítette a dolgunkat. Az egyik legkomplikáltabb mérkőzésünk volt ez a DVSC taktikája miatt, meglepett, hogy a Loki védekezni érkezett Felcsútra. Szerencsére a végén meg tudtuk nyerni" - idézte Hornyákot a Loki honlapja.

Máté Csaba az újabb vereség után érthető módon nem volt boldog, a DVSC edzője külön kiemelte Bárány Donát lehetőségét.

"Két vereség után érkeztünk ide, mindkét vesztes meccsen három gólt kaptunk, így azt volt a tervünk, hogy nagyobb erőket mozgósítunk a védekezésben. Ez annyiban teljesült, hogy 

a Puskásnak nem volt annyi helyzete, amennyi szokott lenni, ráadásul nekünk is volt esélyünk gólt szerezni. A végén a mi támadásunknál a kapufáról kifelé jött a labda, a második oldalon befelé pattant, de nem akarom a szerencsére fogni. Még többet kell dolgozni. Sajnálom, mert sok munkát tettünk a mérkőzésbe,

 mégsem sikerült pontot szerezni."

 

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!