Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a címvédő Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott az újonc ETO FC Győr otthonában.

Az utóbbi időben remek formába lendült Győr csapatára a szezon eddigi legnehezebb meccse várt, ugyanis a 11. fordulóban a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadta az NB I újonca. Jobban kezdett a Fradi, az 5. percben Kady Borges szabadrúgása után Cissé fejelhetett, ám kísérlete jócskán elszállt a kapu fölött. A 9. percben Kady lőtt éles szögből, Gyurákovics kapus azonban oldalra tudta ütni a labdát. A félidő derekán Saldanha lapos lövését kellett lábbal hárítania a hazaiak kapusának, a 33. percben pedig a túloldalon alakult ki egy lehetőség, Dibusz védte könnyedén Gavrics próbálkozását.

A szünet előtt óriási meglepetésre a Győr szerzett vezetést, egy labdaszerzés után Ouro nem túl erős távoli lövése Cissén megpattant, becsapva ezzel Dibuszt, aki már csak a kapuba tudta segíteni a labdát.

A második félidőt is jól kezdte az ETO, az 50. percben Stefulj 11 méterről óriási bal lábas lövést eresztett meg, a labda csak centiméterekkel zúgott el a keresztléc fölött. A 64. percben a csereként beállt Varga Barnabás egyenlíthetett volna egy nagy győri hiba után, de éles szögből nem találta el a kaput. 

A következő Fradi-támadást azonban már nem úszta meg a hazai csapat, Abu Fani remek indítása után Traoré simán lefutotta a védőket, majd higgadtan a jobb alsó sarokba helyezett. 

A 79. percben jött a meccs újabb fordulata, a kilépő Zachariassent Bitri elsodorta a 16-oson belül, így a Fradi 11-est kapott, a győri focistát pedig kiállította Erdős József játékvezető. A helyzet azonban nem volt ilyen egyértelmű, sokáig vizsgálta a videóbíró az esetet, majd a játékvezető is megtekintette a vitatott jelenetet, melyet követően a piros lapot és a büntetőt is visszavonta, mivel úgy tűnt, mégsem történt szabálytalanság. 

A 90. percben eldönthette volna a mérkőzést Zachariassen, ám hiába kapott Vargától remek passzt, hét méterről az üres kapu fölé vágta a labdát. 

A folytatásban újabb gól már nem esett, a címvédő meglepetésre nem tudta megszerezni a három pontot Győrben.

Kapcsolódó cikkek

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat

A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!