Vágólapra másolva!
A Fradi csütörtök este 1-0-ra nyert az Európa-ligában a francia Nice csapata ellen. A meccsen szinte végig a Ferencváros akarata érvényesült, ami hatalmas eredmény egy topligás csapat ellen.

A siker után az M4 Sport közölt videót a Fradi öltözőjéből, ahol Pascal Jansen gratulált a játékosainak az első európai sikerhez.

Pascal Jansen nagyon elégedett volt a csapatával
Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nagyon megérdemelt győzelem, jól játszottatok. Visszatértünk, ahogy a meccs előtt beszéltük, de ahogy játszottunk, az még büszkébbé tesz” – mondta a holland edző, aki kiemelte, hogy a csapat tartotta magát az előzetesen megbeszélt tervekhez és jó csapategységet mutatott.

Jansen külön beszél a küzdőszellemről, amire hatalmas szükség volt és a szurkolókat segítségét sem hagyhatta ki.

„Nagyon megérdemelt győzelem volt. Újra meccsben vagyunk, ahogy láttam néhány ellenfelünk pontokat veszített, így összességében ez egy nagyon jó este számunkra. Gratulálok az első győzelmetekhez. A vasárnap már elég közel van, élvezzétek ki az estét, mert az első győzelmetek volt Európában és nagyon megérdemelt” – zárta Jansen, akinek a csapata vasárnap az NB I-ben a Győr ellen szerepel majd.

A Fradi ezzel a sikerrel az Európa-liga összesített tabelláján a 23., azaz továbbjutó helyen van.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!