Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) speciális átigazolási szabályokat vezet be a jövő nyári klubvilágbajnokságon résztvevő 32 csapat számára.

A FIFA június első tíz napjára speciális átigazolási ablakot nyit a résztvevők számára, hogy ha két klub megegyezik egymással, akkor a futballisták már az új klubjukat képviselhessék a tornán. Erre azért volt szükség, mert a lejáró szerződésű játékosoknak rendszerint június 30-ig szól a megállapodásuk, a torna viszont július 13-áig tart majd. Emiatt például ha idén lett volna a klub-vb, nem tudni, hogy a Paris Saint-Germainben, vagy új együttesében, a Real Madridban játszott volna-e a francia válogatottal világbajnok Kylian Mbappé - derült ki az MTI beszámolójából.

kevin de bruyne, manchester city
A Manchester City csapatkapitányát, Kevin de Bruyne-t is érinti majd az új átigazolási szabály
Fotó: AFP 

Amennyiben nem születik egyezség, úgy a futballista az eredeti csapatában szerepelhet, mert a klub-vb technikailag a jelenlegi idényhez tartozik. 

A felek köthetnek kéthetes hosszabbítást. Ez olyan sztárokat fog érinteni az első 32 csapatos klub-vb esetében, mint Kevin De Bruyne a Manchester Cityben, vagy éppen Alphonso Davies és Joshua Kimmich a Bayern Münchenben. 

A FIFA leszögezte, olyan nem fordulhat elő, hogy egy játékos két klubban is szerepel ugyanazon a tornán.

A klubvilágbajnokságot jövő évtől új formátumban, 32 csapat részvételével rendezik meg, még két kiadó hely van, amelyet egyrészt a házigazda kap meg, illetve a Libertadores Kupa idei bajnoka. Az első, közel egy hónapig tartó tornát az Egyesült Államokban tartják. Korábban a hat kontinens legrangosabb kupasorozatainak győztesei és a házigazda mérte össze a tudását.

A klub-vb biztos résztvevői kontinensek szerint (zárójelben a földrész kvótaszáma): 

Afrika (4): al-Ahli (egyiptomi), Wydad Casablanca (marokkói), Espérance (tunéziai), Mamelodi Sundowns (dél-afrikai)

Ázsia (4): al-Hilal (szaúdi), Urawa Red Diamonds (japán), Ulszan (dél-koreai), al-Ain (egyesült arab emírségekbeli)

Dél-Amerika (6): Palmeiras (brazil), Flamengo (brazil), Fluminense (brazil), River Plate (argentin), Boca Juniors (argentin)

Európa (12): Chelsea (angol), Real Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Bayern München (német), Paris Saint-Germain (francia), Internazionale (olasz), FC Porto (portugál), Benfica (portugál), Borussia Dortmund (német), Juventus (olasz), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák) 

Észak- és Közép-Amerika (5): Monterrey (mexikói), Seattle Sounders (amerikai), León (mexikói), Pachuca (mexikói) Óceánia (1): Auckland City (új-zélandi)

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!