Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona vezetősége fontolgatja, hogy leigazolja korábbi sztárját, Neymart.

A 128-szoros brazil válogatott, Neymar tavaly nyáron igazolt a Paris Saint-Germainből a szaúdi al-Hilalhoz, de csupán öt meccsen játszott új csapatában és már lassan egy éve nem lépett pályára súlyos térdsérülés miatt. A brazil gólrekorder visszatérése folyamatosan napi renden van a szaúdi együttesnél, de a jövője továbbra is bizonytalan, ugyanis a szerződése június 30-án jár le az al-Hilalnál és eddig még nem történt bejelentés a hosszabbítással kapcsolatban. 

neymar
A Barcelona szemet vetett korábbi sztárjára, Neymarra
Fotó: AFP 

Neymar visszatérhet a Barcelonához?

Spanyol sajtóhírek szerint emiatt került a Barcelona célkeresztjébe, ugyanis a katalánok elnöke, Joan Laporta azt tervezi, hogy a szaúdi szerződése lejártával ingyen megszerzi az egykori közönségkedvencet. A spanyol Sport beszámolója szerint azonban a 32 éves klasszis csak másodlagos megoldásként jöhet szóba a Barcelonánál, amelynek fő kiszemeltje a Manchester City norvég gólfelelőse, Erling Haaland

Neymart a Barcelona mellett a brazil Flamengo is szívesen látná a soraiban, azonban a spanyoloknak kedvezhet, hogy Laporta jó kapcsolatot ápol Neymar ügynökével, Pini Zahavival. Bár még csak október van, a brazil sztár jövőjének firtatása alighanem a nyári átigazolási időszak egyik nagy szappaneperája lehet.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!