Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 2-1-re legyőzte a Chelsea csapatát az Anfielden, ezzel a Mersey-parti együttes nyolc fordulót követően az élen áll a Premier League-ben. A találkozó után az angol lapok nem voltak megelégedve Szoboszlai teljesítményével, azonban Arne Slot, a Liverpool mestere külön kiemelte a magyar középpályás játékát.

A Chelsea elleni találkozó után Szoboszlai Dominik nem kapott erős osztályzatokat, azonban a Liverpool középpályása már a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-meccs után is elmondta, hogy nem akar megfelelni senkinek, csak saját magának és a csapatának. 

Liverpool FC v Bologna FC 1909 - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD2, Szoboszlai Dominik,
Szoboszlai rengeteget dolgozott a Chelsea elleni meccsen
Fotó: NurPhoto via AFP

Szoboszlainak teljesen igaza van, mert abszolút mindegy, mit írnak róla a kommentelők vagy az újságírók, csakis az számít, amit az edzője vagy a csapattársai gondolnak róla. Márpedig Arne Slot rendkívül elégedett Szoboszlai játékával. 

A magyar középpályás gólt ugyan nem lőtt, és gólpasszt sem adott a találkozón, mégis volt két olyan megmozdulása, amivel nagy szerepet játszott csapata győzelmében. 

Az 51. percben Szoboszlai tette ki a labdát a jobb szélre Szalah-nak, majd a magyar középpályás a futásával elvitt két védőt, így az egyiptomi támadónak volt ideje középre tekerni, ahol a mélységből érkező Curtis Jones üresen kapta a labdát, majd közelről a kapuba kotorta azt, ezzel pedig megszerezte a győztes gólt a Liverpool. 

A 70. percben aztán Szoboszlai rengeteget tett azért, hogy a Liverpool meg is tartsa az előnyét. Egy szép támadás végén Cole Palmer kapta a labdát a 16-oson belül, az angol válogatott támadó 11 méterről lőhetett, azonban a méterekről érkező Szoboszlai belevetődött a labda útjába, utána pedig vastapsot kapott az Anfielden. 

Mindannyian láttuk azt a nagyszerű blokkolást, amit Szoboszlai Dominik a második félidőben és Curtis Jones az elsőben bemutatott. Ezek a pillanatok éppen olyan döntőek, mint a gólok”

 – mondta a mérkőzés után Arne Slot, a Liverpool edzője. 

Az angol csapat legközelebb szerdán este az RB Leipzig vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligájában. A hazai csapatban Gulácsi Péter és Willi Orbán minden bizonnyal kezdeni fog, és nagy valószínűséggel Szoboszlai Dominik is pályára léphet volt csapata otthonában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!