Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 2-1-re legyőzte a Chelsea-t az Anfielden, ezzel nyolc fordulót követően továbbra is Arne Slot csapata áll az élen a Premier League-ben. A meccs hőse a győztes gólt szerző Curtis Jones volt, aki nem csak a játékával, hanem a mérkőzés utáni nyilatkozatával is elkápráztatta a szurkolókat.

A Liverpool saját nevelésű középpályása az előző szezonban csak 1166 percet játszott a Premier League-ben, ami egy makacs bokaficamnak köszönhető, na meg annak is, hogy a klub 70 millió euróért leigazolta Szoboszlai Dominiket, akinek káprázatos szezonja volt. 

Szoboszlai, Chelsea
Szoboszlai végigjátszotta a Chelsea elleni meccset
Fotó: AFP/Paul Ellis

Szoboszlai riválisa lett a hős

Jones az idei szezonban sem számít alapembernek, ugyanis az argentin világbajnok Alexis Mac Allister, a holland válogatott Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik remek hármast alkotnak a középpályán, amit a jelek szerint nem szívesen bont meg a nyáron kinevezett Arne Slot. 

Az angol középpályás azonban most megkapta a lehetőséget, ugyanis Mac Allister a dél-amerikai vb-selejtezők miatt rengeteget utazott, így nem bírt volt kilencven percet játszani. Jones remekelt a meccsen, a második félidőben pedig győztes góllal tette emlékezetessé a teljesítményét. A lefújás az újságírók a 23 éves középpályást szólaltatták meg a Liverpool győzelme kapcsán, ő azonban teljesen megfeledkezett a meccsről, csak arról beszélt, hogy mennyire boldog, amióta apuka lett. 

Jones a szezonbeli első gólját újszülött lányának, Giselle Delilah Jonesnak és barátnőjének, Saffie Khannak ajánlotta.

„Ez volt az eddigi legjobb meccsem. Ez a legjobb dolog, mosollyal az arcomon játszom, ez most egy másfajta öröm” – mondta a meccs után Curtis Jones, aki májusban tudatta a világgal, hogy apa lesz. 

Liverpool FC v Chelsea FC - Premier League
Így üzent a kislányának Curtis Jones a gólja után
Fotó: NurPhoto via AFP/MI News/

„A mérkőzés előtt a tartalékhálóban aludtam. Ő egy kis csoda, akit csak meg kell etetni, tisztába tenni, aztán vissza is alszik. 

Nem sok alvást hagytam volna ki miatta, de ennek ellenére bölcs dolog volt, hogy külön aludtam, mert így volt egy kis energiám. Bocsánatot kérek a világ minden apukájától”

 – tette hozza Jones, akinek a párja múlt héten adott életet a kis Giselle-nek. 

Jones és a párja megosztottak fotókat, amelyeken a kezükben tartják a kisbabát, miközben sugárzik róluk az öröm.

A Liverpool játékosának nyilatkozata után a közösségi oldalakon rengetegen gratuláltak Jonesnak, és sokan meghatónak tartották, hogy a meccs értékelése helyett az apaság örömeiről beszélt. 

  • „Imádtam ezt a Curtis Jones interjút” – írta az X-en az egyik kommentelő.
  • „Ez a Curtis Jones interjú ki*aszottul mega volt! Micsoda férfi, egy hete apuka, és máris a meccs embere lett a győztes gólja után. Igazi gyilkos” – írta egy másik hozzászóló. 
  • „Curtis Jones tényleg remek srácnak tűnik. Nem úgy ad interjút, mintha forgatókönyvből olvasná fel, és olyan srácnak tűnik, mint aki megéli a dolgokat. Jár neki a Fair Play-díj” – írta egy harmadik Liverpool-szurkoló.
  • „Imádom, hogy Curtis Jones az interjú negyedében a babájáról mesélt” – kommentelte egy másik szurkoló az X-en
  • „Curtis Jones elképesztő teljesítményt nyújtott, és még jobb volt a meccs utáni interjú” – írta alá egy másik liverpooli fanatikus.

Jones remek teljesítménye megnehezítheti akár Szoboszlai Dominik csapatba kerülését is, ugyanis a magyar középpályás sok kritikát kap az utóbb hetekben. Szoboszlai a Chelsea elleni rangadón ugyan együtt játszott Curtis Jonesszal, de könnyen lehet, hogy a jövőben Arne Slotnak döntenie kell majd kettejük között, ha minden játékosa hadra fogható lesz. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!