Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában az MTK hazai pályán 4-1-es győzelmet aratott az Újpest ellen.

Az NB I fővárosi rangadójának már a második percében vezetést szerzett a vendég Újpest: Ilia Beriasvilitől nemes egyszerűséggel elvette a labdát Fran Brodic, majd Mucsányi Márkhoz passzolt, aki az üres kapuba gurított (0-1). Az MTK azonban az első negyedóra végén egyenlíteni tudott, ekkor az újpesti védők nem tudtak tisztázni, így Molnár Ádin jobb oldali beadása után Marin Jurina lőtt a kapuba (1-1). Ezzel egy nagy sorozat szakadt meg, szeptember elseje óta először kapott gólt az Újpest. Az első félidő folytatásában inkább a hazaiak álltak közelebb a gólhoz, de a vendégek legnagyobb bosszúságát az okozhatta, hogy a korábbi magyar válogatott Bese Barnabást sérülés miatt le kellett cserélni.

MTK, Újpest, NB I, Fiola Attila, Hej Viktor
Hej Viktor (b), az MTK és Fiola Attila, az Újpest játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott MTK Budapest - Újpest FC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Újpest összeomlott az MTK ellen

A szünet után aztán ismét egy jobb oldali beadás után szerzett gólt az MTK: megint Molnár Ádin adott középre, a menteni próbáló Andre Duarte pedig a saját kapujába fejelt (2-1). Sőt, a félidő közepén el is dőlt a találkozó, ekkor egy lepattanó labdát Kosznovszky Márk kapásból, laposan lőtt a jobb alsó sarokba (3-1). Majd Molnár Ádin maga is betalált, egy balról beadott labdát rosszul csúsztattak meg az újpesti védők, így Molnár átvette és a kapuba lőtte azt (4-1).

Az MTK a szombati meccs előtt utoljára 1961-ben győzte le az Újpestet hazai pályán úgy, hogy a kék-fehér együttes legalább négy gólt szerzett.

A sorozatban negyedik győzelmével az MTK egy pontra zárkózott az éllovas Puskás Akadémia mögé, és négy pontra növelte az előnyét az Újpest előtt.

OTP Bank Liga (NB I), 11. forduló: 

MTK Budapest – Újpest FC 4-1 (1-1)
gól: Jurina (15.), Duarte (56. - öngól), Kosznovszky (67.), Molnár Á. (71.), illetve Mucsányi (2.)

Kapcsolódó cikkek

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!