Vágólapra másolva!
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool bejelentette, hogy segédedzőként csatlakozik a nyáron kinevezett Arne Slot szakmai stábjához a 87-szeres holland válogatott Johnny Heitinga.

Heitinga játékosként az Ajax utánpótlásában nevelkedett, felnőtt szinten két bajnoki címet és három Holland Kupát nyert az amszterdami csapattal. Légiósként megfordult az Atlético Madridban, az Evertonban, a Fulhamban és a Hertha BSC-ben is, amelyben még Dárdai Pál irányítása alatt is pályára lépett három meccsen. 

-
Johnny Heitinga (jobbra) lesz a Liverpool segédedzője
Fotó: AFP/MAARTJE BLIJDENSTEIN 

A korábbi 87-szeres holland válogatott védő 2016 februárjában vonult vissza, ezt követően az Ajax utánpótláscsapatainál kezdett edzősködni. 2023 szeptemberében a Premier League-ben szereplő West Ham United másodedzője lett, most pedig egy év kelet-londoni légióskodás után csatlakozott Arne Slothoz, aki a nyolc és fél év után távozó Jürgen Kloppot váltotta a Liverpool kispadján. 

Heitinga 2004-ben mutatkozott be a holland válogatottban. Ott van a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon, a 2006-os németországi vb-n, a 2008-as osztrák–svájci közös rendezésű Eb-n és minden meccsen kezdett a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon, amelyen ezüstérmes lett a holland válogatottal. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!