Vágólapra másolva!
Harmadik bajnoki meccsét is megnyerte az FC Barcelona az idényben, miután hátrányból fordítva idegenben 2-1-re megverte a Rayo Vallecanót. A katalán sztárcsapatban most bemutatkozó Dani Olmo rögtön egy győztes góllal nyitott.

Az első félórában az Európa-bajnokok sorával - Yamal, Pedri, Ferran Torres - felálló Barcelona jóformán semmilyen veszélyt nem jelentett a hazai kapura, az egyetlen kaput eltaláló lövést védte Cardenas. Eközben a Rayo, amelyik az előző idénybe a még éppen bennmaradást érő 17. helyen zárt Unai Lopez révén már a 9. percben megszerezte a vezetést. A rövid alsó sarokba lőtt labdára Ter Stegennek illett volna leérnie.

A második félidő elején Lewandowski már komoly helyzetbe került, de Cardenas bravúrral védett, majd percekkel később Rafinha tekert egy szabadrúgást centikkel a kapu mellé. Az 59. percben viszont egy szép Rafinha-Pedri összjáték végén egyenlítettek a katalánok (1-1). Feljavult a Barcelona, nagyban köszönhetően az RB Leipzigtól megvett Dani Olmo játékának köszönhetően.

Rayo Vallecano v FC Barcelona - La Liga EA Sports, Dani Olmo
Dani Olmo (labdával) alaposan felpörgette a Barcelona játékát
Fotó: NurPhoto via AFP

A 72. percben Lewandowski is betalált, csakhogy a játékvezető a videobíró jelezte, hogy kiszúrt egy szabálytalanságot a gól előtt, mégpedig azt, hogy a francia a labdaszerzés közben rálépett Chavarria cipőjének orrára. A Rayo játékosa lent maradt, a földön ülve megnézte, hogy gól lesz-e az akcióból, majd, amikor a lengyel betalált, rögtön visszafeküdt a gyepre...

A 82. percben azonban már nem volt miért érvényteleníteni a Barca újabb gólját: a nyáron igazolt és a szünetben beállt Dani Olmo 12 méterről nagyon szépen lőtte ki a jobb alsó sarkot (1-2). A ráadással több mint 100 perces meccs utolsó perceit emberhátrányban játszotta le a Barca, miután elfogytak a cserelehetőségei, így be is szorult a saját kapuja elé, de a Rayo hiába tett meg mindent, nem tudott egyenlíteni.

A Barcelona így három forduló után továbbra is hibátlan, és vezeti a La Liga tabelláját.

Eredmény, La Liga, 3. forduló:
Rayo Vallecano - FC Barcelona 1-2 (1-0)
gól: Unai Lopez 9., ill. Pedri 59., D. Olmo 82.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!