Vágólapra másolva!
A Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban megrendezett Credobus Tehetségközpont-Mezőörs bajnokin a vendégek futballistája, Venczel Zoltán brutálisan leütötte ellenfelét. A fegyelmi bizottság nem kegyelmezett a durva játékosnak, akit 2028. március 30-ig eltiltott a labdarúgástól.

Megdöbbentő jelenetsor játszódott le a Credobus Tehetségközpont-Mezőörs Győr-Moson Sopron vármegyei I. osztályú bajnoki meccsen augusztusban. A vendégcsapat játékosa, Venczel Zoltán a tizenhatos előterénél a hazaiak 17 éves játékosát brutális erővel ütötte meg, melynek következtében a fiatal focista a fejét fogva zuhant a földre.

A mérkőzésen a játékvezető nem látta a jelenetet, így nem állította ki Venczelt, ám a Győr-Moson-Sopron vármegyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága nem kegyelmezett a mezőörsi játékosnak. 

A döntés értelmében a 30 éves futballistát 2028. március 30-ig eltiltották, 

ami azt jelenti, hogy valamivel több mint 3,5 évig hivatalos labdarúgó-mérkőzésen nem léphet pályára - számolt be róla a Kisalföld.

"Mivel nem volt a közelben a labda, sokan nem láttuk, hogy pontosan mi történt, csak arra lettünk figyelmesek, hogy a játékosunk már a földön fekszik. Bár a kispadunk reklamált, a játékvezetők sem láthatták a jelenetet, ezért sem ítéltek semmit. 

Mivel tehetségközpont vagyunk, minden meccsünket videóra rögzítünk, és a felvételt elemezve láttuk, mi is, hogy egyszerűen leütötték a játékosunkat  

- idézte a csakfoci.hu Schmatovich Gábort, a Credobus Mosonmagyaróvár klubigazgatóját.

A 30 éves Venczel Zoltán korábban az NB I-ben is futballozott, a 2013/2014-es szezonban a Pápa csapatának tagjaként szerepelt az élvonalban.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!