Vágólapra másolva!
Idén nyáron már másodszor esett össze váratlanul az Almería labdarúgócsapatának edzése közben a mali focista, Ibrahima Koné.

A tavaszi kiesése után ebben a szezonban már a spanyol másodosztályú bajnokságban szereplő Almería 17-szeres mali válogatott csatára, Ibrahima Koné tavaly nyáron érkezett a csapathoz, ám a legutóbbi idényt egy sérülés miatt javarészt ki kellett hagynia. A 25 éves focista az új évadra történő felkészülés során már teljes értékű munkával tudta segíteni az együttest, ám már két alkalommal is ijesztő jelenetsor főszereplője volt ez idő alatt. Legutóbb egy, a hét eleji edzés közepén váratlanul összeesett, jókora ijedséget okozva a csapattársai körében.

Ibrahima Koné, mali válogatott, focista
A mali válogatott focista, Ibrahima Koné a nyáron már másodszor esett össze az Almería felkészülése során
Fotó: Issouf SANOGO / AFP

A Marca azt írta, hogy 

Ibrahima Koné a nyár folyamán már egy korábbi alkalommal is összeesett, 

néhány héttel ezelőtt a marbellai edzőtáborban járt hasonlóan a támadó, de akkor az orvosi vizsgálatok nem állapítottak meg gondot nála, így a stáb engedélyezte, hogy a folytatásban is a többiekkel együtt edzhessen. Ezúttal azonban a tréning során összeesett játékost azonnal kórházba szállították, és a vezetőedző, Rubi úgy döntött, hogy befejezi az edzést, amely az utolsó volt a Tenerife elleni, szombati bajnoki mérkőzés előtt.

A feltételezések szerint a Konéval történt incidens az Almería városát sújtó nagy hőségnek tulajdonítható, a hírek szerint emiatt ájult el a támadó. A mali válogatott focista szervezetén további vizsgálatokat végeznek, és az Almería mindaddig nem nyilatkozik hivatalosan az ügyben, amíg nem tisztázódik a helyzet, és nincsen orvosi jelentés az ügyben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!