Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott szombat este a németek ellen megkezdi szereplését a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös kiírásában. Marco Rossi együttese legutóbb júniusban, a németországi Európa-bajnokságon találkozott mostani ellenfelével, amely azóta jelentős átalakuláson esett át. Az Eb óta a magyar fociválogatott kerete is frissült, ám a kulcsjátékosok remek formája alapján abszolút van ok a bizakodásra, már csak azért is, mert Szoboszlai Dominikék a sorozat előző felvonásában már bizonyították, hogy még Németországban is reális álom lehet a győzelem.

A nyári Európa-bajnokság után szeptemberben már ismét tétmérkőzések várnak a magyar fociválogatottra, méghozzá kedvenc sorozatában, a Nemzetek Ligájában.

magyar fociválogatott
A düsseldorfi mérkőzés előtt Telkiben készült a magyar fociválogatott
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ismét a kedvenc sorozatában tehet csodát a magyar fociválogatott

Vitathatatlan, hogy a Nemzetek Ligájának komoly szerepe van a magyar válogatott közelmúltbeli sikereinek, hiszen a 2018-ban elindított sorozat első kiírását még a C divízióban kezdte, de a 2021-re halasztott Eb-re is úgy jutott ki, hogy a második helyet megszerezve pótselejtezőt játszhatott. Majd a B ligát megnyerve feljutott a nemzeti együttes az elitbe, ahol kezdetben sokan kételkedtek benne, hogy Olaszország, Anglia és Németország mellett összejöhet a bennmaradás, de a magyar labdarúgó-válogatott az előző felvonásban nyújtott

fantasztikus szereplésével kiharcolta, hogy továbbra is a legmagasabb, azaz az A osztályban szerepeljen, ezúttal Németország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina társaságában.

Megváltozott a lebonyolítás: könnyebb továbbjutni, nehezebb bennmaradni

A Nemzetek Ligája első három felvonásában csak a csoportelsők jutottak tovább a négyes döntőbe, míg az utolsók kiestek az alacsonyabb ligába. Így gyakorlatilag minden csapatnál tisztában voltak vele, ha legalább egy riválist megelőznek, akkor nagy gond már nem lehet. 

Football: Euro 2024, qualifying - 1st round day 7: Group I Belarus v Romania
Szalai Attila és Fiola Attila sem került be  magyar válogatott keretébe
Fotó: AFP

Nos, ez most annyiban változott, hogy a négyes csoportok első és második helyezettje is továbbjut a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe, a harmadik ugyancsak tavasszal osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba. Ennek értelmében megszűnnek az alibi meccsek, ugyanis minden találkozónak óriási tétje lesz.

A két évvel ezelőtti meccshez képest szinte teljesen kicserélődött a német és a magyar válogatott kerete is
Fotó: AFP

A vb szempontjából sem mindegy, hol végez csoportjában a magyar válogatott

A Nemzetek Ligájával gyakorlatilag a 2026-os vb-selejtező is kezdetét veszi, ugyanis a sorozatban elért helyezés is meghatározza, hogy hányadik kalapból sorsolják majd a nemzeti együttest a jövő évi világbajnoki selejtezőkre, emellett négy pótselejtezős helyet is kiosztanak. Ezeket azon négy csoportgyőztes szerezheti meg, amely a jövő évi vb-selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.

Tekintve hogy a magyar csapat az elitben szerepel, csoportelsőség esetén bárhogyan is alakulna a jövő évi kvalifikációs sorozat az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő világbajnokság előtt, a pótselejtezős hely már garantált lenne.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
Rossi úgy érzi, játékosai jobb állapotban vannak most, mint a nyári Eb alatt
Fotó: AFP/Damien Meyer

Ehhez azonban nemcsak a bosnyákokat, hanem a papírforma szerint esélyesebbnek tartott németeket és hollandokat is meg kellene előzni. 

Nyilván a csoportelsőségről és annak előnyeiről még korai lenne bővebben foglalkozni, most az a legfontosabb, hogy a két szeptemberi találkozón a lehető legtöbb pontot gyűjtse össze a magyar együttes.

Rossi bekeményített, remek formában vannak Szoboszlai Dominikék

Marco Rossi a szeptemberi mérkőzések előtt változtatott csapatán, ugyanis öt újoncot hívott be a keretbe, igaz a Paks fiatal védője, Vas Gábor megsérült az egyik edzésen, így ő nem utazhatott el a csapattal Németországba. Bár az elmúlt években Callum Styles, Fiola Attila, Kleinheisler László, Lang Ádám és Szalai Attila is alapembernek számított Marco Rossi csapatában, közülük senki sem került be a magyar válogatott mostani keretébe. Ennek oka, hogy 

a szövetségi kapitány úgy döntött, csak olyan játékost hív meg a nemzeti csapatba, aki klubszinten is folyamatosan játszik és jó teljesítményt nyújt.

A szeptemberi Nemzetek Ligája mérkőzésekre készülő magyar válogatott kerete:

  • kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
  • védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Gergényi Bence (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Yaakobishvili Antal (Girona)
  • középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)

támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Dárdai Pál (Hertha BSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

firo : 19.06.2024, Football, Soccer: UEFA EURO 2024, EM, European Championship 2024, Group Stage, M14, Match 14, GER, Germany - HUN, Hungary
Szoboszlai Dominik és az Eb botránybírója, Danny Makkelie a németek elleni csoportmérkőzésen
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ami a kulcsjátékosokat illeti, gyakorlatilag mindenki remek formában tért haza a válogatotthoz. Az Eb-n sérüléssel küszködő Szoboszlai Dominik is fantasztikusan kezdte a Premier League új idényét, és szemmel láthatóan élvezi Arne Slot bizalmát, ugyanis a még hibátlan Liverpool mindhárom eddigi bajnokiját végigjátszotta, ráadásul a legutóbbi fordulóban a Manchester United otthonában gólpasszt is adott. Márpedig egy jó formában lévő Szoboszlai Dominikra mindig égetően nagy szüksége van a válogatottnak, hiszen az már korábban is megmutatkozott, hogy nélküle nem úgy megy a játék, mint amikor ott van a pályán.

Az Eb után minden magyar játékos bizonyítani akar

Marco Rossi szövetségi kapitány a düsseldorfi Merkur Spiel Arénában megtartott pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy úgy érzi, most sokkal jobb állapotban vannak a játékosai, mint voltak a nyári Európa-bajnokságon, ahol már a csoportküzdelmek után búcsúzni kényszerült a magyar csapat, éppen emiatt mindenki bizonyítani szeretne.

Euro 2024: Germany - Hungary, marco rossi
Marco Rossi szerint most ideálisabb körülmények között fognak találkozni a németekkel
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

"Nem akarunk ijedten pályára lépni, és természetesen szeretnénk jó támadójátékkal előrukkolni, de mi általában annyit tudunk támadni, amennyit az ellenfelünk megenged. Mindenki bizonyítani szeretne, különösen az Eb-n történtek után, de azért az ilyen meccsek végkimenetelét sokkal inkább a papírforma szerint erősebb csapat tudja befolyásolni" - mondta az olasz szakember, azt is elárulta, hogy a Ferencváros támadója, Varga Barnabás kezdeni fog majd Düsseldorfban.

Nem lehet reális cél, de álomként megfogalmazható, hogy ugyanolyan NL-idényt teljesítsünk, mint legutóbb"

 - latolgatta az esélyeket a kapitány.

Van miért bizakodni és visszavágni a németek ellen

A szurkolók bizakodóak lehetnek, hiszen a nemzeti csapat az elmúlt három évben négyszer is összecsapott a világsztárokkal felálló német válogatottal, és csupán egyszer kapott ki. Ami az örökmérleget illeti, az eddigi 38 meccsből 14-et nyertek a németek, 12-szer született magyar siker és 12 alkalommal döntetlen, vagyis meglehetősen kiegyenlített a mérleg. 

Euro 2024: Germany - Hungary
Willi Orbánnak ezúttal sem lesz könnyű feladata, a világ egyik legtehetségesebb támadóját, Jamal Musialát kell megállítania
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ugyan pár éve még nem sok realitása lett volna a magyar pontszerzésnek, de Marco Rossi csapata már sokszor bebizonyította, hogy bármikor képes megrengetni a világot és főleg a jóval esélyesebbnek tartott nagy csapatok ellen képes meglepetést okozni.

 Elég csak a 2022-es 4-0-s angliai győzelmet említeni, vagy a lipcsei diadalt, amikor Szalai Ádám csodagóljával legyőzte Magyarország a németeket a Nemzetek Ligája előző kiírásában. A németek ellen akkor kifejezetten jól ment Rossi csapatának, hiszen a Puskás Arénában sem kapott ki, akkor 1-1-es döntetlen született.

Germany v Hungary - EURO 2024
A németországi Eb után van miért visszavágnia a magyar válogatottnak
Fotó: Anadolu via AFP

A nyári Európa-bajnokság csoportkörében szintén találkozott egymással a két együttes, akkor a negyeddöntőben drámai meccsen búcsúzni kényszerülő németek 2-0-ra nyertek. Az eredmény azért is volt fájó, mert a holland Danny Makkelie nem fújta le a németek első gólja előtt Ilkay Gündogan egyértelmű szabálytalanságát Willi Orbánnal szemben. Szintén sokat elmondd arról a találkozóról, hogy a németek egyik legjobbja Manuel Neuer volt, aki több góltól is megmentette csapatát. A 38 éves világklasszis kapustól azonban már biztosan nem kell tartanunk, ugyanis visszavonult a válogatottól, akárcsak Toni Kroos, Ilkay Gündogan és Thomas Müller.

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligája A divíziós csoportjában?

Győzelemre készül a magyarok ellen a korszakváltáson átesett német válogatott is

A Nationalelfnél így most egyfajta korszakváltásba kezdtek, Julian Nagelsmann pedig igencsak átalakította a csapat összetételét a két hónapja látottakéhoz képest, ami miatt főhetne a feje, ám tegyük hozzá, még így is bombaerős ellenfélnek ígérkezik a német válogatott. A 37 éves német szakember elárulta, a céljaik továbbra is változatlanok, világbajnokságot akarnak nyerni, míg a szombati találkozóval kapcsolatban leszögezte, hogy támadóbb magyar csapatra számít az Eb-n látottakhoz képest.

Joshua Kimmich
A Bayern München sztárja, Joshua Kimmich lett a német válogatott új csapatkapitánya
Fotó: AFP

"Ha az Európa-bajnoki mérkőzést összességében megnézzük, akkor szerintem megérdemelten győztünk, de sokat volt nálunk a labda, és ez valamivel egyszerűbbé tette a dolgunkat. Ugyanakkor 

a magyaroknak is voltak gólszerzési lehetőségeik, most pedig azt gondolom, hogy támadóbb felfogásban lépnek majd pályára"

 - nyilatkozta Nagelsmann, aki beszélt arról is, hogy mindkét válogatott keretében vannak változások, ugyanakkor ő nem aggódik a Nationalelfből távozott sztárjátékosok pótlását illetően, szerinte ugyanis jó játékosokat tudtak beválogatni a helyükre.

"Szeretném látni azt a fajta jó hozzáállást a játékosaimtól, ami jó eredményhez is vezet. A szurkolóinkat ugyancsak magunk mellé kell állítani, hiszen ez lesz az első mérkőzésünk az Európa-bajnokság óta. A mostani edzéseinken új dolgokat nem gyakoroltunk, viszont igyekeztünk tökéletesíteni az eddigieket, úgyhogy természetesen győzni akarunk szombat este" - jelentette ki a német kapitány, aki korábban a Bayern München játékosát, Joshua Kimmichet nevezte ki csapatkapitánynak.

Nagelsmann azt is elárulta, hogy Neuer helyett a 37 éves Marc-André ter Stegen véd majd a kapuban, Gündogan helyét Niclas Füllkrug veszi majd át, míg Toni Kroos posztján a Borussia Dortmund középpályása, Pascal Gross kap lehetőséget.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata a németek ellen:

Gulácsi - Balogh, Orbán, Dárdai M. - Nego, Nagy Á., Schäfer, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga

A Németország-Magyarország találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!