A több mint 25 kilométeres, 167 kanyarból álló pályán esőben kezdődött meg az időmérő az Eifel-hegység szívében. A nagyjából kilencperces köridők miatt legfeljebb három gyorsköre lehetett minden versenyzőnek, a nedves körülmények pedig kedveztek a BRC Racing Team magyar pilótájának. Második helyet érő gyorskörét elsőre megfutotta, később újra intenzíven esni kezdett a pálya egyes részein, emiatt lehetetlen volt javítani, ráadásul Mikel Azcona Cuprája miatt dupla sárga zászló volt érvényben az edzés utolsó részében, így a végére nem is volt változás az élmezőnyben.
Michelisz a helyszínen az Origónak azt mondta, váratlanul érte a jó eredmény.
"Nagyon jó időmérő volt, habár amikor elkezdett esni, akkor szentségeltem. Ezen a pályán előnyben van mindenki, aki sokat ment itt, esőben pedig hatványozottan igaz ez. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jól végezhetek, igaz, ebben benne voltak a körülmények is, az, hogy az időmérő utolsó harmadában nem lehetett gyors kört menni.
De néha kell egy kis szerencse is. Remélem, hogy holnap az első versenyen egy jó rajttal ott lehetünk az első ötben.
Nem várom, hogy dobogón végzünk, mert bőven lehet előzni az egyenesben, az pedig a szabadedzésen látszott, hogy ott le vagyunk maradva a többiekhez képest. Pontokat kell szerezni, ez most a fő cél" - foglalta össze a magyar versenyző.
A WTCR második időmérője 19.30-kor kezdődik a Nürburgringen.