Már megvan a recept Cseh László olimpiai aranyérméhez

Vágólapra másolva!
Cseh László Pekingben három ezüstérmet nyert, edzője, Turi György szerint Londonban szeretne végre olimpiai bajnok lenni, ám ehhez le kell győznie a Ryan Lochte, Michael Phelps amerikai szuperduót. Az idei világranglista időeredményei alapján a magyar klasszisnak egy ezüst, egy negyedik hely és egy 11. hely jutna csak, ám trénere szerint nincs értelme virtuálisan összemérni az úszókat, főképp, hogy Csehnek már megvan a győztes stratégiája, amiről Turi semmiképp nem akar beszélni.
Vágólapra másolva!

Ryan Lochte 4:07.06 perces idővel legyőzte Michael Phelpset (4:07.89) az amerikai úszóválogatón 400 vegyesszámában, és az időeredmények alapján a két világklasszis sokkal jobban áll, mint magyar riválisuk, Cseh László, aki a Debrecenben Eb-aranyat érő 4:12.17-es teljesítményével a 11. helyet foglalja el a világranglistán.

A magyar klasszis edzője Turi György nem foglalkozik különösebben Lochte-ék eredményeivel. "Persze, figyeljük őket, bár nem tudom, Lochte-tól megkérdezték-e ugyanezt, amikor Laci 4:06-ot ment. Az idejük nem meglepetés, hiszen nagy tétje volt az amerikai válogatónak, ők pedig a világ legjobb úszói" - mondta az [origo] érdeklődésére a szakember.

Cseh négy éve, Pekingben két számban - 200 és 400 vegyes - is megelőzte Lochte-t, Phelpset azonban sem vegyesen, sem 200 pillangón nem tudta legyőzni, így három ezüstéremmel zárt az olimpián. A két játékok között fordult a kocka, Lochte a 2011-es sanghaji vb-n öt aranyat szerzett, közte kettőt éppen Phelps legyőzésével, emellett 200 m háton világcsúcsot úszott. Csehet asztmája akadályozta a jobb eredmények elérésében, csak egy 200 vegyesen szerzett bronzot tudott felmutatni.

Miért rosszabb Cseh ideje?

"Tény és való, mindketten kitűnően úsztak 400 vegyesen" - mondta az MTI-nek Lochte és Phelps válogatón nyújtott teljesítményéről Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. "Miként az is igaz, hogy Cseh Laci a váltó miatt visszafogta magát, sokkal jobb eredményre képes a májusi debreceni Eb-n úszottnál. Amellett azt se feledjük, hogy az amerikaiaknak a mostani verseny élet-halál kérdése, az olimpiára válogat, s nekik most kell csúcsformában lenniük. Hogy aztán egy hónap múlva mire lesznek képesek, az már egy másik komoly szakmai kérdés. Ami viszont nem kérdés, hogy roppant erős úszócsapatuk lesz Londonban is."


Turi György szerint megjósolhatatlan, hogy mi várható Londonban. "Ameddig nem jelölik ki az amerikai csapatot, addig pláne nem lehet tudni. Az, hogy Phelps tíz számban szeretne indulni az olimpián, nem jelenti azt, hogy el is fog indulni a tíz számban. Miután nem láttam az amerikai válogatót, nem tudom megállapítani, hogy milyen formában vannak, de Phelps biztosan presztízskérdést csinál abból, hogy nem ő nyert" - mondta a tréner, aki szerint az is előfordulhat, hogy, ha nem lesz biztos a sikerében, inkább nem is indul 400-on a pekingi olimpia nyolcszoros győztese.

Turi úgy véli, nincs értelme a világranglistás eredmények alapján egy "virtuális versenyen" összemérni a riválisok tudását. "Amikor nincsenek egy medencében, akkor olyan lenne összehasonlítani őket, mint Albert Flórián és Lionel Messi focitudását. Az amerikaiak önmagukhoz képest úsztak egy jó időt, majd az olimpián derül ki, hogy ez mire elég. Az, hogy Cseh Laci 4:12-t úszott a felkészülési időben, nem jelent semmit."

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Phelps, Cseh, Lochte volt a sorrend a pekingi vegyes számokban

A terv megvan, hogy miképp lehet legyőzni a két amerikait, de a titkot nem árulja el Turi György. "Ha van is terv, nem fogom elmondani, de biztosan nem úgy állunk oda, hogy ki szeretnénk kapni Lochte-tól vagy akár Phelpstől. Laci felkészül Londonra, és van olyan stratégiája, amelyet ha meg tud valósítani, akkor megverheti őt, vagy őket. Ha annyira biztos lennék a tanítványomban, akkor sem mondanám el, hogy mi lesz az a taktikánk, hogy miképp fogjuk megverni a riválisokat."

A tréner tippelni semmiképpen nem szeretne: "Nem totózunk, nem lottózunk, nem latolgatunk, én pedig edző vagyok, és nem jós, a feladatom, hogy felkészítsem Cseh Lászlót, amennyire csak lehet." Turi György azt viszont elismerte: versenyzőjének az a nagy álma, hogy győzzön Londonban.

A magyarok három férfi váltóval (4x100 gyors, 4x200 gyors, 4x100 vegyes) is kivívták a londoni indulás jogát, kérdés, hogy ez mennyiben befolyásolja Cseh szereplését. "A váltót Kiss László szövetségi kapitány a helyszínen jelöli ki az alapján, hogy kinek milyen egyéni számai vannak, s hogy mikor lesznek a délutáni döntők. Lacinak a 4x100 vegyes idején már nincs versenyszáma, így ebben biztosan úszhat" - fogalmazott Turi, hozzátéve, hogy az már teljesen biztos, hogy tanítványa a 200 és a 400 vegyes mellett 200 pillangón is indul Londonban.

Phelps lehet a világ legnagyobb éremhalmozója

A sokszoros világcsúcstartó, 14-szeres olimpiai és 26-szoros világbajnoki aranyérmes Michael Phelps a 2008-as pekingi olimpián - különleges világrekordként - nyolc aranyat gyűjtött be, ötöt egyéniben és hármat váltóban. Előtte, 2004-ben Athénban hatszor állhatott fel az olimpiai dobogó tetejére, s emellett van még két bronza is a görög fővárosban rendezett ötkarikás játékokról, összesen tehát 16 éremnél tart. Londonban három érmet szerez, minden idők legtöbb olimpiai éremmel rendelkező sportolója lesz. Ebben a rangsorban az élen jelenleg a szovjet tornásznő, az 1956 és 1964 között - kilenc arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal - 18 olimpiai éremig jutott Larisza Latinyina áll.

Phelps a 400 mellett 200 m vegyesen, továbbá 200 m gyorson, 100 és 200 m pillangón is indul még az amerikai válogatón. Lochte még legnagyobb riválisánál is megerőltetőbb programot állított össze magának a mostani hétre, ugyanis az omahai eseményen a három váltó mellett összesen tíz egyéni számban indul.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!