A McLaren számára remekül alakult a hétvége, hiszen a szombati időmérőt Norrist nyerte meg, míg Piastri a második helyet szerezte meg, így a brit csapat 4226 nap után tudott mindkét autójával az első sorból indulni.
A McLaren remekelt aztán a vasárnapi futamon is, sokáig Piastri vezetett, azonban egy eltaktikázott kerékcserét követően Norris került az élre és az utolsó 20 körben már zavartalanul autózhatott. A csapatvezetők folyamatosan duruzsoltak Norris fülébe rádión, hogy illene előre engednie Piastrit, azonban a brit pilóta sokáig nem volt hajlandó lassítani.
Nem sokkal a vége előtt aztán már működött a lelki terror, amikor azt üzenték Norrisnak, hogy „világbajnoki címet csak akkor lehet nyerni, ha egy csapat ott van a hátad mögött.” Ez után a brit pilóta lelassított, és három körrel a vége előtt maga elé engedte Piastrit, aki így megszerezte pályafutása első győzelmét.
Piastri előtt a Hungaroringen korábban öt pilóta szerezte meg pályafutása első győzelmét. Damon Hill 1993-ban, Fernando Alonso 2003-ban, Jenson Button 2006-ban, Heikki Kovalainen 2008-ban, míg Esteban Ocon 2021-ben szerezte meg itt az első futamgyőzelmét.
A vasárnapi győzelmével a McLaren történelmi sikert aratott, ugyanis legutóbb 1999-ben tudta megszerezni az első két helyet a Hungaroringen. Akkor a finn Mika Häkkinen végzett az élen, a második pedig az angol csapattársa, David Coulthard lett.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.