Cseh mellett Kenderesi úszhat 200 pillangón

Kenderesi Tamás, úszás, Rio 2016
Pécs, 2016. április 22. Kenderesi Tamás úszó edz a pécsi Hullámfürdőben 2016. április 22-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Kenderesi Tamás 200 méter pillangón legyőzte Biczó Bencét az úszó Budapest Open pénteki versenynapján, a Tüske uszodában, így biztosan ő szerepelhet majd ebben a számban a világbajnok Cseh László mellett a riói olimpián.
Vágólapra másolva!

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az idei Európa-bajnoki bronzérmes Kenderesit Biczó Bence próbálta meg kiszorítani ebben a számban az ötkarikás csapatból, ám a pécsiek versenyzője ismét legyőzte a debreceni úszót.

A férfi gyorsúszóknál Holoda Péter 50, míg Kozma Dominik 100 méteren szerette volna teljesíteni az olimpiai A szintet, ám ez egyiküknek sem sikerült, szombaton viszont még mindketten újra próbálkozhatnak.

Kenderesi Tamás Forrás: MTI/Sóki Tamás

Késely Ajna a 400 gyors döntőjében 200 méteren próbált meg hazai riválisai elé kerülni a riói indulás érdekében, ezért a táv első felét követően visszavett a tempóból. Az első 200 métert hiába teljesítette 1:59 percen belüli idővel, az egyéni rangsorban továbbra is a negyedik.

Eredmények, Budapest Open, 3. nap, férfiak:
50 m gyors: Holoda Péter (Hajdúszoboszló) 22.71 mp
100 m gyors: Kozma Dominik (MTK) 49.37 mp
1500 m gyors: Lam Quang Nhat (BVSC-Zugló) 15:30.43 p
50 m mell: Financsek Gábor (Mohács) 28.57 mp
200 m pillangó: Kenderesi Tamás (Pécs) 1:56.08 p

nők:
50 m hát: Joó Sára (FTC) 29.47 mp
400 m gyors: Késely Ajna (Kőbánya) 4:23.27 p
4x100 m gyorsváltó: Eger 4:30.72 p

mixed:
4x100 m gyors: BVSC-Zugló 3:41.07 p

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!