Karibi kalandok a Viktórián

Görög Péter barátunk jelen pillanatban már megkerülte a Föld háromnegyedét - saját Gib'Sea 39-es vitorlásán, egyedül. Nincs sem szponzora, sem médiahírverése, 53 évesen saját álmát váltja valóra. E nagy léptékű vállalkozás rajtjánál, első szakaszán nekünk is szerencsénk volt társául szegődni. Először négy évvel ezelőtt hajóztunk együtt Odüsszeusz nyomában a görög vizeken, akkor a Korinthoszi-csatornán teszteltük hajóját. A Viktóriát aztán Trinidadon láttuk ismét viszont 2000. október havának végén, amikor hosszú útjára készülődött. Kapitánytársunk a Viktóriára one way viszonylatra hívott meg bennünket Trinidad és Tobago, valamint Aruba között, minthogy Péter onnan a Panama-csatorna felé hajózott földkerülő útján.

A szigetek keresztben fekszenek az északkeleti passzátszélnek, északi és déli végeiket egy-egy világítótorony jelöli. A keleti, szél felőli oldal lakatlan partvidék, a tenger állandóan ostromolja, uszadékkal és sziklaformációkkal teli. Barlangokat váj a hullámzás, hidat alkot, a sziklarepedésekbe levegőt présel. Ezekről a szuszogókról hitték Curacaón az őslakosok, hogy a sziget tüdeje, itt lélegzik. A szél alatti oldalon találhatóak a városok, a strandok, körbe-körbe koralltelepekkel. A szigetek korallmészkőből állnak, az esőt hamar elnyelik. Nem is él meg más a felszínén, mint a vadpapagájokat tápláló kaktuszok, a szárazságtűrő cserjék és a divi-divi fa, melynek vízszintes, féloldalas koronáját az állandó passzátszél formázza. A tenger és a szárazföld hőmérséklete kiegyenlített: egyaránt 28 fokos.

Ezzel szemben a híres Curacao városszigetnek bizonyult, oly nagy kiterjedésű már fővárosa, Willemstad, hogy a sziget felét is elfoglalja. Hajdani rabszolgapiaca hamar kereskedelmi csomóponttá tette. Jelenkori gazdagságát a világ legnagyobb olajfinomítójának köszönheti, mely a város szívében füstölög, a Santa Anna-öbölben. Az óváros két partja között vezet be a hatalmas tankerek útja az olajért, mi csak bejelentkezni mentünk ide. A két városnegyedet 1888 óta köti össze a 170 méter hosszú Emmaburg Königin pontonhíd. Csengőszó, villogó piros lámpa, aláereszkedő sorompó jelzi a híd végein, ha elnyitják, mert a hajóforgalomnak mindenkor elsőbbsége volt itt a gyalogosforgalommal szemben: akár kis vitorlásról, motorosról, akár hatalmas szállítóról vagy sokemeletes, világjáró utasszállítóról van szó. Ez volt az egyetlen sziget, amelyen a vámhatóság felkeresése nem volt kötelező, az ő dolguk volt hajónkat megkeresni. Távoli marinában találtunk csak helyet, a híres Curacao Yacht Clubban. Nem a vitorlássportot űzik a klubtagok, mint hittük: többméteres marlinra vadászó sporthorgászok ők, motoros luxusjachtjaik a hétvégi kiruccanásokra vártak.

Curacao mentén bárhol horgonyozhattunk, a megfelelő óvatossággal. Az orrból kellett kémlelnünk a tenger fenekét, hogy homokba eresszük le horgonyunkat, és nehogy koralltörő barbárok legyünk. Mindenütt 4-5 méterben horgonyoztunk.
Eljött a naplemente, és nekivágtunk az utolsó szakasznak, Curacaóról Arubára. Teljes vitorlázattal, töretlenül haladt hajónk, hullámhegyek követték a 20-25 csomós hátszélben. Fényárban úszó modern Titanicok haladtak el mellettünk az éjszaka közepén. A legnagyobb hajó sziluettje orral a partnak Aruba déli végén rajzolódott ki, a felszerelt lámpák sora azonban az arubai olajfinomító érdekes megvilágítása volt csupán, láttuk meg másnap, nappali fényben.

Aruba a venezuelai Maracaibo-öböl előtt fekszik, Curacaóval és Bonaire-rel egy időben, 1499-ben érkeztek ide a spanyolok. Idővel aranyat is találtak rajta, gazdagságát azonban a fekete arany finomításából nyeri. A Holland Antillák legdrágább tagjának bizonyult. Az amerikai nyugdíjasokkal teli luxushotelok szobaárai a csillagokat verik. Ehhez képest 39 lábas vitorlásunkon lábanként egy dollárba került a marinai éjszaka Oranjestad egyetlen kishajókikötőjében.
A főváros megközelítése nappal ajánlatos, mert előtte természetes hullámtörőként korallzátonysor húzódik. Nem állhattunk be érkezésünkkor egyből a Seaport Marinába, míg el nem intéztük a szokásos vámolást és bejelentkezést. A pilotkönyvben megnevezett 11-es VHF csatornán meghívtuk a hatóságokat, és ők bevezényeltek minket két hadihajó közé. Ötig végeznünk kell - biztattak délelőtt tízkor, mert akkor ér vissza a tengeralattjáró, amelynek a helyére kötöttünk. Amikor délben a kabinokban és a fedélzeten a forróság már a tetőfokára hágott, megjelent a atóság, légkondicionált autójukból ki sem szállva átadták Péternek a kitöltendőket, és jó utat kívántak. Átálltunk a marinába, a Seaport kaszinó elé, itt is orral a parthoz, a hajófart kötelekkel faoszlopokhoz erősítve. A marinai áram- és vízcsatlakozók szigetenként különböztek a Kis-Antillákon, ez itt, Arubán sem volt másképp. A marina nem rendelkezett saját kiszolgáló helyiségekkel sem, viszont az ötcsillagos hotel minden létesítményébe érvényes belépőt kaptunk, köztük a szálloda magánszigetére is.

Aruba kis szigetének bejárására csak terepjáró alkalmas: ezzel jutottunk el a kaliforniai homokdűnék közé, a kalózvárba, az aranybányákhoz, a természetes hídhoz, az indiánrajzokkal teli gömbölyű szikladombokhoz, a végeláthatatlan strandokra.

A mi utunk itt véget ért - eddig kísérhettük kapitánytársként Görög Pétert világkerülő vitorlásútján. Egy holdhónapot és 750 tengeri mérföldet vitorláztunk vele, 700 mérföldre az Egyenlítőtől. A Gib'Sea 39-es, magyar lobogójú Viktória ezután folytatta útját. Karácsonykor átkelt a Panama-csatornán, a Galápagos-szigetek vizeit szelte az idei Budapest Boat Show idején, a Fidzsi-szigetek érintésével jutott el nemrég az ausztrál nagy korallzátonyig. Ez év szeptemberében startolt Darwinból, hogy az Indiai-óceán áthajózása után novemberben viszontláthassuk Mauritiuson, mielőtt még Dél-Afrikában kikötne. További jó szelet kívánunk neki!

Marosi Miléna és Varga Tamás

Kérje az Aqua Magazin ingyenes mutatványszámát!