A tórendszert üzemeltető Szegedfish Kft. ügyvezető igazgatója, Sztanó János az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a tavakat borító jég vékony, nem lehet rámenni, ezért nem tudják eltakarítani a havat, amely elzárja a fényt.
- A sötétben a növények nem termelik az oxigént, amit így pótolni kell, oxigénnel dúsított friss vizet vezetünk folyamatosan a tavakba, az elhasznált vizet pedig egy másik csövön leengedjük - magyarázta az igazgató.
Tájékoztatása szerint az elmúlt napok zord időjárása nem okozott halpusztulást, sőt a munkát sem akadályozta a társaságnál.
Elmondta továbbá, hogy a lehalászás folyamatos. Az úgynevezett telelő tavak szélein léket vágnak, ezeken keresztül húzzák a hálókat a vízbe, majd a jég alatt történik a lehalászás.
Sztanó János közlése szerint hetente 10-12 tonna halat szállítanak partnereiknek. Ennek a mennyiségnek az egyharmadát - busát és amurt - Lengyelországban és Németországban értékesítik.
A többit a dél-alföldi nagy bevásárlóközpontokba, valamint a Baja környéki halkereskedőknek szállítják.