Az Antarktisz hétköznapjai

A Fagyos Oázis Kutató és Filmes Expedíció beszámolójában az antarktiszi hétköznapok munkarendjét, kezdeti kutatási eredményeit és filmkészítési fortélyait ismerhetik meg.

2003. január 19-27.

Megérkezett az élelmiszer a lengyel állomásra

Az argentin Jubany-állomásról perui helikopterrel hoztak vissza hatunkat, valamint kétheti jégen ledepózott élelmiszerünket sátortáborunk közelébe. Mivel aggódtunk a táborért, Balázs Wojtekkel (a lengyel állomás főnökével) újra átgyalogolt a jégsapkán, egy nappal megelőzve bennünket - mivel az erős szél miatt a helikopter sokáig nem repülhetett. Ám a sátrak jól vizsgáztak, s állták a 80-100 km/h-s szelet. Az egész hét munkával telt. A kutatórészleg befejezte a legnagyobb mintaterület ismételt kijelölését és első részletes felmérését. Már el is készült az állandóan fagyott üledékréteg jelenlegi felszín alatti mélységének térképe. Keresztszelvény-készítés, mikroklíma-mérés, vízminta-vétel is történt. A nedves, hideg nyárelő ellenére is már sejthető, hogy igen komoly változások történtek az elmúlt évek során: a felszíni és felszín alatti jég visszahúzódása, az oázisok növekedése.

A filmes csapat minden nap 6-8 órát forgatott, elsősorban a tengerparti élőhelyek környékén. A pingvin- és fókatelepeken burjánzik az élet: a parton testes elefántfókák napfürdőznek, közömbösen böffentenek, a pingvinfiókák lassan vízre szállnak. A szkuák élve tépik szét a feltételezhetően beteg pingvineket. Nem maradhat említés nélkül a pingvinguanó könnyfakasztó, homloklebenyekig hatoló penetráns illata sem. Attila másodszor merült, ezúttal már kamerával és élénk érdeklődést keltett a termetes fókaasszonyságok körében.

Táborunk kicsiny, ám élete antarktiszi viszonyok között nem elhanyagolható jelentőségű. Négy sátrunk sárgállik a jégmezők és a tenger közötti sziklatörmelékes oázisban. Kilátásunk csodás: mennydörögve leszakadó jéghegyekkel, a jégsapkák fölé magasodó sziklapiramisokkal, vijjogó csérekkel, kíváncsi szkuákkal vagyunk körülvéve. Heten igen tekintélyes létszámot képviselünk, hiszen a környező, nagy múltú állomásokon általában 9-20 ember tartózkodik. Mindenki tud rólunk a környéken, és érdeklődéssel kísérik tevékenységünket. Rajtunk kívül nincs terepi kutatócsapat a szigeten. Sajnos Inmarsat műholdas távközlési rendszerünket még mindig nem sikerült beindítani, de szerencsére az Iridium-kapcsolat jól működik.

A jégsapkákon igen mély a hó, a jéghasadékokat is beteríti. Ez történt a hétvégén a sátrainkkal is, mivel komoly hó- és szélvihar tombolt. A javuló időben a jótékony olvadással aztán gyorsan előkerültünk a lepel alól. Az újra és újra megjelenő hótakaró azonban sajnos nem gyorsítja meg a kutatómunkát illetve a gyalogos haladást sem.

Csapatunkban mindenki egészséges, hegedő leégéseink már alig látszanak, de ez minden tengerközeli nyaralás velejárója. Főleg azóta vagyunk még emelkedettebb hangulatban, amióta heti rendszerességgel (szombatonként, fürdés után) a tőlünk kb. egy órai gyaloglótávolságban lévő lengyel állomás mesterszakácsának vacsoravendégei vagyunk.

Bugya Éva