Az Antarktisz hétköznapjai

A Fagyos Oázis Kutató és Filmes Expedíció beszámolójában az antarktiszi hétköznapok munkarendjét, kezdeti kutatási eredményeit és filmkészítési fortélyait ismerhetik meg.

Nyilvánvaló volt, hogy egyszer csak kint találjuk majd magunkat egy fagyos domboldalon sátrakba halmozott technikai eszközeinkkel, de hogy ezek működni fognak-e, arra nagyon kevesen mertek határozott választ adni.

Fontos eszközünk a kamera vízszintes mozgatására alkalmas sín-szerkezet, amely egy összeszerelhető alumínium-rudakból és műanyag kerekekből álló, másfél méter hosszú csomag. Azonban a pálya kiépítése igen bonyolult feladat ezen a kőzettörmelékkel borított terepen.

Szintén felszerelésünkhöz tartoznak a napelemek. Jóleső érzés volt sátraink védelmében hallgatni a szorgosan döngicsélő töltőkészülékek hangját. Csakhogy azokat a napokat azért nehéz elfelejteni, amikor a "szolár-paneleket" szánjainkon kellett eljuttatni az alaptáborba. Szerencsére ma már mindez csak emlék, de azt a kérdést még nem igazán merjük feltenni magunknak, vajon hogyan visszük majd mindezt vissza a chilei bázis repülőterére.

Víz alatti filmezés! Attila nagy álma valósult meg ezzel, és szeretném még hozzátenni, hogy ő az első magyar búvár antarktiszi vizeken. Az első merülések igen sikeresnek bizonyultak, a következők annál lehangolóbbnak. A víz alatti látási viszonyok erősen megkérdőjelezték a merülések sikerét. A gleccserek olvadásából származó sűrű, átlátszatlan gleccsertej időnként teljesen beterítette az öblöket. Próbáltuk apály idején, próbáltuk dagály idején; a sarki vizek azonban nehezen adták meg magukat.

De Attila vállalkozó kedve szerencsére töretlen maradt, pedig kevés félelmetesebb helyzetet tudok elképzelni, mint egyedül merülni, ismeretlen vizekben, kisteherautó nagyságú elefántfókák között. Persze sokat nyertünk a víz alatti képekkel, pedig a torpedószerűen úszó pingvinekből csak a buborékcsíkot sikerült rögzíteni, fókát pedig csak tisztes távolságból. De mindannyian csodálattal bámultuk az ismeretlen víz alatti világ színes moszaterdőit, a furcsa ászka- és bolharákokat, a sziporkázó tengeri csillagokat és a rejtőzködő halakat.

A hangrögzítés egyike a legveszélyesebb filmes foglalatosságoknak. Hozzákábelezve az operatőrhöz, aki néha esetleg gyors futásnak ered. Még Chilében minden mikrofonra szőrös, szélálló borítás került, és persze a kamera is kapott egy kezes-lábast. Kétségtelen, hogy igen nagy hasznukat vettük, amikor a sűrű hóesésben hóembert formázó pingvineket és viharmadarakat forgattuk. Az Antarktiszon a hang legnagyobb ellensége a szél! Számtalan ismétlést kívánt egy-egy jelenet, ha a hangja nem sikerült értékelhetőre.

Fiar Sándor