Barangolás a Bükkben: Szilvásvárad

Aki Magyarországon szeretne egy kellemes hét végét tölteni, annak nyugodt szívvel ajánlhatjuk hazánk egyik legszebb táját, a Bükk-fennsík északnyugati lábánál fekvő ékszerdobozt, Szilvásváradot. Az Egertől mintegy harminc kilométerre fekvő, Heves megyei település csodálatos természeti környezete miatt már évtizedek óta az egyik legfelkapottabb hegyvidéki üdülőhely, a számtalan túraútvonal pedig igazi vonzerőt jelent fiatalnak és idősnek egyaránt.

A kisvasút egészen a Fátyol-vízesésig viszi a kirándulókat

A legjobb és legegyszerűbb túraútvonal a Szalajka-völgyben nyílik, eltéveszteni sem lehet (egyrészt táblák jelzik, másrészt "minden út" oda vezet). A Szalajka-völgy 558 hektáros területét 1957-ben nyilvánították védetté, 1977-ben ezt megtoldották még a "fokozott" jelzővel.

A festői út a zöld jelzésen kezdődik, még a településen belül, onnan dél, délkeleti irányba haladva mintegy egy kilométernyire ágazik ketté az út. A sárga és a zöld jelzés meg tovább a völgyben, a sima sárga pedig balra kanyarodva keletnek fordul, hogy a Tótfalu-völgyben Bánkút irányába csábítsa a kalandvágyókat. Amennyiben a patak partján haladunk tovább, nem tévedhetünk el: a sárga és zöld jelzés által határolt út a Vadaspark és az Erdészeti Múzeum mellett halad el, s a Pisztrángtelep érintésével érkezik el a Szikla-forráshoz. Miután a kőzetrétegek csapása közel merőleges a völgyre, így a mészkő a völgyoldalakon kiugró sziklafokok alakjában jelenik meg. Ilyen mészkőszirt aljában fakad a Szikla-forrás is, amelynek vize egy 3-4 méterig járható barlangjáraton át tör a felszínre.

Az út a forrástól számított pár méterre kettéválik, itt érdemes kis kitérőt tenni a Horotna-völgy irányába (továbbra is a sárga-zöld jelzésen), hogy megtekintsük az 1974-ben megnyitott Szabadtéri Erdei Múzeumot, amely az erdőhasználattal kapcsolatos hagyományos foglalkozásokat mutatja be (fatermelő, mész- és szénégető, fogatos és zsindelykészítő). A kereszteződéshez visszatérve a zöld háromszöget kell követnünk - ez vezet ugyanis a Fátyol-vízeséshez. Ez a Bükki Nemzeti Park és hazánk egyik legszebb természeti képződménye, a víz ugyanis az ország legszabályosabb forrásmészkő gátjain csorog lefelé. (A forrás vízgyűjtő területére hulló csapadékvíz a talajtakarón át a mészkőbe szivárog, szénsavtartalmával annak egy részét feloldja és magával szállítja a forrás felé. Felszínre bukkanása után megkezdődik az oldott mésztartalom kiválása a patak vizéből. A Szalajka-forrás alatti völgyszakaszban, a forrástól 500 méterre, összeszűkül a völgy, ahol eredetileg is réteglépcső, vízesés alakult ki. A víz folyása itt felgyorsult és belőle szén-dioxid illant el és az oldott mésztartalom egy része kivált a köveken, ágakon. A hosszú földtörténeti idő alatt hatalmas forrás mészkőpárna keletkezett, teljesen kitöltve a völgytalpat. Homlokzatán továbbra is megtörik a víz esése, folyamatos a mészkiválás, gyarapítva a felhalmozódást. Az előre nyomuló párna homlokzatán sorakoznak a Fátyol-vízesés gátjai.)

Az Istállós-kői barlangban 36 ezer évvel ezelőtt is éltek már

Továbbhaladva a jelzett úton hamarosan elérjük a patakot tápláló karsztforrást, a Szalajka-forrást, amelynek tengerszint feletti magassága 450 méter, maximális mért vízhozama 12000 liter/perc, minimális mért vízhozama 1600 l/p., míg átlagos vízhozama éves szinten 4500 l/p. Hogy mennyire tiszta a víz, s emberi fogyasztásra is alkalmas, arra a természet szolgáltatott magyarázattal: az úton ugyanis még foltos szalamandrával is találkoztunk. Márpedig a kételtű előfordulása, jelenléte egyben jelzi a vizek - patakok, források - tisztaságát.

A forrástól már csupán 800 méternyi emelkedőt kell megtennünk, hiszen a barlangjelzést követve, "kiépített" (értsd: fakorláttal ellátott), néhol vadregényes, sziklákkal, mély szakadékokkal övezett kaptatón kell túljutnunk, hogy megérkezzünk az 535 méteres magasságban található istállós-kői ősember-barlanghoz. Ahogy utunk elején a tábla jelzi: a Bükk barlangjainak kutatása egy véletlenül előkerült leletanyag alapján bontakozott ki 1891-ben. Herman Ottó, aki felismerte az ún. miskolci szakócák lelet értékét, kutatásokat indított az ősember lehetséges lakóhelyein, a Bükk-hegység barlangjaiban. A Földtani Intézet Kadic Ottokárt bízta meg a munkával, kinek 1906-ban megkezdett sorozatos ásatásai tömegesen hozták felszínre az ősember egykori kőeszközeit. A kőistálló elnevezés arra utal, hogy a barlangot a helyiek az állatok istállójaként használták. A barlang 46 méter hosszú előcsarnokában 1912 óta folynak ásatások. Az évekig tartó munka a jégkor állatvilágának csontleleteit tárta fel, sok más között a barlangi és barnamedve, a barlangi oroszlán és barlangi hiéna, az ősbivaly, a tarándszarvas és a mamut csontjait is. Az ásatások kiderítették, hogy ez a jól védhető és lakóhelynek is kiváló barlang az őskor emberének sok ezer éven át adott szállást.

Fátyol-vízesés: a Szalajka-völgy gyöngyszeme

Erre utalnak az Aurignacien I. és II. emlékei, a két kultúrrétegből hegyes lándzsacsúcsok, nyílhegyek kerültek elő. A szint legjelentősebb lelete, az agyagrétegek között feltárt tűzhely, melynek leletanyaga a vadászott állatokra utal. A barlang felső üledékében megváltozott kultúrára bukkantak, ez az Aurignacien II. kultúrszint. Ez a réteg szolgáltatta a magyar ősrégészet egyik legcsodálatosabb leletét, egy fiatal barlangi medve combcsontjából készült fuvolát.

Hogy ne legyen egysíkú az út, akár az oda, akár a visszautat meg lehet tenni az erdei kisvasúttal, amelyet 1908-ban adták át a forgalomnak. Bár a 30-as években csaknem 30 km-es vonalon szállítottak faanyagot és mészkövet, jelenleg öt kilométeres táv üzemel a lovaspályától a Fátyol-vízesésig.