A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Először rendezik meg Budapesten a Wellness Expót, az egészséges életmódot népszerűsítő kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok szerdától vasárnapig látogathatók.
Forrás: MTI


Elmondta: a wellnesshez, azaz a testi-lelki harmóniára törekvő tudatos életvezetéshez kapcsolódó tevékenységeket bemutató 50 kiállító standjainál az érdeklődők többek között kipróbálhatnak egészségügyi szolgáltatásokat, ételkóstolón és táplálkozási tanácsadáson vehetnek részt.

Hozzáfűzte: a színpadon a témához kapcsolódó előadások, bemutatók is színesítik majd a programot, valamint az úgynevezett egészségzónában különböző szűrővizsgálatokat is elvégeznek a jelentkezőkön.

Kiss Katalin elmondása szerint az eseményen első alkalommal adják majd át a Wellness Információs Oktatási Központ és a Magyar Wellness Társaság díját, amellyel szakembereket, módszereket és szolgáltatásokat jutalmaznak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!