Füredi Gábor határőr alezredes, sajtószóvivő elmondta: az engedély iránti kérelmet a túra megkezdése előtt legalább 30 nappal kell benyújtani a területileg illetékes határőr igazgatósághoz. Ebben részletesen fel kell tüntetni, hogy kik, mikor, milyen útvonalon szeretnének hajózni, és azt is, hogy menet közben hol akarnak kikötni.
Kiemelte: mivel határvizekről van szó, ezeken a folyókon több magyar hatóság és természetesen a szomszédos állam illetékes hatóságának engedélyére is szükség van, és amennyiben a túra útvonala érinti a Duna-Dráva Nemzeti Park területét, a Nemzeti Park Igazgatóságának az engedélyét is be kell szerezni.
Felhívta a figyelmet: a résztvevőknek - a szükséges engedélyek beszerzése mellett - a túra során be kell tartaniuk mindazon, a határvizeken való közlekedéssel kapcsolatos szabályokat, amelyeket a nemzetközi egyezményekben, illetve a magyar jogszabályokban rögzítettek.
A szóvivő beszámolt arról: az elmúlt években folyamatosan nőtt azoknak a száma, akik kedvtelés célból szeretnének túrázni a Dráván, a Murán, illetve a Kerkán; egy-egy túrán olykor 150-en is részt vesznek, de van, aki egyedül indul útnak.
Újdonságként említette, hogy az idén jelentősen megnőtt a horvát állampolgárok által kért engedélyek száma.