A nógrádi megyeszékhelyen Méhes András alpolgármester köszöntötte a 11 tagú csapatot, amely pénteken, körülbelül kétezer kilométer megtétele után, Budapesten ér majd célba.
Az immár 10 éves jótékonysági futóexpedíció idén 256 települést érint, mindenütt átadják az emléklapot, és ismertetik a futás célját.
A mozgásukban korlátozottak érdekében szeretnék most elérni az akadálymentesítést. Balog Tibor hangsúlyozta: nem rámpaépítési akcióra gondolnak, hanem például a nyugdíjasokat szolgáló segélyhívó rendszerre vagy a liftekkel felszerelt közintézményekre.
- Inspirálni akarunk, élő reklámfalként működünk. - mondta a körmaraton alapítója.
A futók szerint elérik céljukat, a figyelemfelhívást. Mint mondták, számos település vezetői úgy várják őket, hogy beszámolnak az akadálymentesítésben elért kisebb-nagyobb eredményekről.
Balog Tibor azt is jó példaként említette, hogy a körmaraton első évében a paralimpiára készülő sportolók népszerűsítéséért, megbecsüléséért futottak, és ennek is köszönhetően megoldódott a sportolók kiutazása, felszerelése, továbbá elérték a sikeres paralimpiai versenyzők állami elismerését is.
Az elmúlt tíz évben többek között a vak gyerekek, a tiszai árvízkárosultak és a fogyatékkal élő emberek megsegítéséért szervezték az expedíciókat.
Jövőre várhatóan a hátrányos helyzetű térségek tehetséges gyerekeinek felkarolásáért fut majd a Sodexho Körmaraton Magyarország csapata.