Vágólapra másolva!
Meglepetésre Vanek Ákos nyerte az idén életre hívott Triatlon tour első egyéni versenyét a nyitó, tiszaújvárosi állomáson. A nőknél egy nagy hajrá döntött.

Délelőtt a kora nyári melegben még a hullámfürdő, az óriáscsúszda és a termálmedencék álltak az érdeklődés középpontjában, de délután 13.10-kor elrajtoltak a felnőtt férfiak, s ettől kezdve inkább a versenyre figyeltek a strandolók is.

A 750 méteres úszás nem rázta szét a legjobbakat, elsőként Molnár Ádám mászott ki a vízből, őt Kuttor Csaba követte, aki szombaton csapatát, a Miskolcot vezette diadalra a klubcsapat ob-n. A 20 km-es kerékpározás során egy tízfős boly alakult ki az élen, melynek nem volt tagja az olasz Alberto Casadei, aki szintén a szombati győztes csapat frissen igazolt versenyzője.

Az 5 km-es futás hihetetlen izgalmakat hozott. Elsőként Vanek hagyta el a depót, de szorosan a nyomában haladt Kuttor is, ám féltávnál a budaörsi versenyző 9 másodperces előnyre tett szert. A legjobb hazai triatlonos ezúttal hiába próbált meg mindent, vélhetően a szombati kimerítő győzelem miatt nem maradt ereje a finisre, így Vanek végül 13 másodperccel hamarabb ért a célba.

- Csalódott vagyok, mert győzni jöttem Tiszaújvárosba. Sajnos a szombati viadal sokat kivett belőlem, de azt hittem, így is a legjobb leszek. Ákos mindig gyorsan kezdi a futást, így még 3 km után is biztos voltam a sikerben, ám riválisom ezúttal végig bírta gyilkos tempóját - mondta kissé csalódottan Kuttor.

- Nagyon örülök. A szombati verseny jó bemelegítés volt nekem, mert nem hajtottam ki magam, miután láttam, hogy nem nyerhetünk. Korábban mindig kellett 1000 méter, mire a lábam átállt a kerékpározásról a futásra, ám ez most nem így volt, azonnal teljes elánnal kezdtem a zárószámot. Azt hiszem, ez volt a siker kulcsa. - értékelte győzelmét Vanek.

A legjobb úszó (8:57 p) Molnár Ádám (TVK-Mali), a legjobb kerékpározó (29:11 p) Kis Gyula (Miskolc), míg a legjobb futó (16:19 p) Vanek Ákos (Budaörsi TK) lett, így a Triatlon tour következő, május 27-i, balatonfüredi állomásán ők viselhetik a kék, a zöld, illetve a piros trikót.

Eredmények:
férfiak: 1. Vanek Ákos (Budaörsi TK) 55:04 p 2. Kuttor Csaba (Miskolc) 55:17 3. Fecskovics Attila (Debreceni Sportcentrum) 55:22

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!