A médium május végén rendezte meg az első parapaintball versenyt, amelynek nagy sikere volt. A rendezvény főszervezője, Czine Zoltán nem ült a babérjain, ismét olyan sportélménnyel szeretné megismertetni a kerekesszékeseket, amely korábban esetleg "elérhetetlen" volt számukra.
Október 23-án a résztvevők lovagolhatnak, quadozhatnak, lovaskocsikázhatnak és megnézhetnek egy lovasbemutatót.
Czine Zoltán elmondta: egy hétvége alatt 17 ember jelentkezett az ingyenes rendezvényre, és nagyon örültek a lehetőségnek. Még vidékiek is jelezték, hogy részt vennének az eseményen.
Ugyancsak részvételét jelezte többek között Dani Gyöngyi paralimpikon, Szekeres Pál paralimpikon, Kőszegi Tamás sportlövő és a Gördülő tánccsoport több tagja is.
A főszervező hozzátette: jövő héten nézi meg és próbálja kerekes székes ismerőse segítségével a lovagláshoz szükséges pótnyerget, a quadhoz készített speciális ülést, azért hogy ezek október 23-án biztonságosak legyenek. A lovakra és a szekérre való fel-és leszállásban segítségre lesznek emberek a helyszínen.
Az esemény társszervezője a Vadquad és a Lázár Lovaspark.