A szlovén kiválóság a harmadik negyedben vált harcképtelenné, és egyelőre nem tudni, hogy sérülése veszélyezteti-e szereplését a rájátszásban. A texasiak a hétvégén rajtoló nyugati negyeddöntőben a Utah-val csapnak majd össze.
A 174 napos alapszakaszt sorozatban öt sikerrel befejező Golden State könnyedén nyert New Orleansben, főként Klay Thompson 41 pontjának köszönhetően. A Warriors harmadik, míg a Pelicans kilencedik lett nyugaton.
Az Indianát verő Brooklynban Kyrie Irving 35 pontot szórt, a Nets hetedik lett a Keleti főcsoportban, és a nyolcadik Clevelanddel találkozik a kedden kezdődő selejtezőben. Az egymeccses csata továbbjutója hetedik kiemeltként kerül be kedden a konferencia negyeddöntőjébe, míg a vesztes a 9. és 10. csapat meccsének a győztese ellen javíthat pénteken.
A Detroitot legyőző Philadelphia negyedik lett keleten, és a Torontóval száll szembe a negyeddöntőben. A Sixers ezúttal pihenő kameruni ásza, Joel Embiid szerezte meg a szezon legjobb dobója címet, mivel mérkőzésenként 30,6 pontot átlagolt. A második a címvédő Milwaukee görög csillaga, Jannisz Antetokunmpo 29,9-cel. A 213 centis, 28 éves Embiid első nem amerikaiként lett "mesterlövész", és Shaquille O'Neal 2000-es címe óta ő az első center, aki átveheti az elismerést.
Az alapszakaszt a Phoenix nyerte meg 64/18-as mérleggel, ami klubrekord, míg a szezonzáróján alulmaradt Sacramento (30/52) egyhuzamban 16-odszor fejezte be negatív mutatóval az idényt. A Sunsból Mikal Bridges hat percet játszott, vélhetően csak azért, hogy ne szakadjon meg elképesztő sorozata, ugyanis 309 meccs óta nem hagyott ki találkozót. Ez NBA-csúcs az aktív játékosok körében.
Az Atlantától kikapott Houston egymás után másodszor zárta sereghajtóként az alapszakaszt, a Rockets ezúttal 20/62-es mérlegig jutott.
A rájátszás első szakaszában, keddtől péntekig a selejtezőre (play in) kerül sor, itt főcsoportonként a 7-10. helyezett csapatok küzdenek a folytatásért. Az egymeccses csatákban a főcsoportok hetedikjeinek és nyolcadikjainak a találkozóin a győztesek közvetlenül bejutnak hetedik kiemeltként a negyeddöntőbe, míg a vesztesek a 9. és 10. együttesek párharcainak a nyerteseivel csapnak össze. Ennek a győztesei lesznek a nyolcadik kiemeltek a negyeddöntőben.