Vágólapra másolva!
Egy LeBron James-szel kapcsolatos X-bejegyzésen nevetnek az Egyesült Államokban, nemrég a kosárlabdázó felesége, Savannah James is reagált rá.

Az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers 39 éves sztárja, LeBron James a liga nyári amatőr játékosbörzéjén (draft) örülhetett, ugyanis a 19 éves fia, Bronny James is a kaliforniai csapathoz került. Az NBA történetében eddig mintegy száz apa-fiú kosaras páros szerepelt, az azonban még soha nem fordult elő, hogy egy időben játszottak volna a ligában.

LeBron James, Savannah, NBA
A három közös gyermeket nevelő LeBron James és Savannah James középiskolás koruk óta alkotnak egy párt, 2013-ban házasodtak össze
Fotó: VALERIE MACON / AFP

A bejelentés óta a szokottnál is nagyobb érdeklődés övezi a Lakers felkészülését, az elmúlt napokban azonban egy humoros X-bejegyzés van a középpontban, egy felhasználó ugyanis ezt írta: "Most jöttem rá, hogy 

LeBron James lefeküdt az új csapattársa édesanyjával".

A különösen hangzó mondat természetesen igaz, és a népszerűvé válása óta már Savannah James, a szóban forgó nő is reagált rá a közösségi oldalán, méghozzá nevető hangulatjelekkel.

Savannah James
Így reagált Savannah James a különösen hangzó mondatra
Fotó: Instagram

A 22. NBA-szezonjára készülő, háromszoros olimpiai bajnok LeBron James 2026-ig szóló szerződéssel rendelkezik a Lakersnél, négyszer választották az idény legjobbjává, és ő a liga történetének legeredményesebb dobója. A hátvédként játszó, 55. helyen draftolt Bronny James egyetemi karrierje utolsó évében 4,8 pontot, 2,8 lepattanót és 2,1 gólpasszt átlagolt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!