A manchesteri csapat 4000. egymást követő felnőtt meccsén is számít saját nevelésű játékosra.
A brazil világsztár ezúttal 3,5 millió eurót követel egykori együttesétől.
A női kézilabda-világbajnokságon a norvégok ellen döntőbe jutott spanyol válogatott játékosa nem fogta vissza magát.
A Tottenham válogatott támadója a PL 27 éves fennállásának legjobb gólszerzője a statisztikák szerint.
Az UFC márciusban elhozza azt a nehézsúlyú párosítást, amire nagyon sokan vártak.
Az El Clásico december 18-án, szerdán 20.00-kor kezdődik a katalán csapat otthonában.
A Bajnokok Ligája címvédőjéhez igazolhat januárban a Salzburg japán szélsője.
Az Amerikai Egyesült Államok női labdarúgó-válogatottja kapta az elismerést 2019-ben.
A Salzburg csodacsatára iránt óriási az érdeklődés, több német együttes is szerződtetné.
Igazi karneváli hangulatban várták a szurkolók az Atalanta játékosait a reptéren.
Szerda este szenvedett horrorsérülést a bajorok fiatal szélsője a Tottenham elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen.
Az olasz klub a keddi Bajnokok Ligájában elért siker után rúgta ki vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit.
A 2018-as győztes Újpest a címvédő MOL Fehérvárral játszik a sorozat nyolcaddöntőjében.
Elképesztő felhajtás, csaknem három héten át tartó show. Kezdődik a darts-vb.
Közös megegyezéssel vált el az élvonalban szereplő klub a 31 éves labdarúgójától.