Ezt a gyümölcsöt kitiltották a repülőkről

Vágólapra másolva!
Az édes, trópusi gyümölcs húsát, vagyis a kókuszt betiltják a repülőgépek fedélzetén, mert az „spontán meggyulladhat”.
Vágólapra másolva!

Akik rendszeresen repülnek tisztában vannak azzal, hogy mik azok a tárgyak, amiket nem lehet felvinni a fedélzetre. A nagy részüket nem nehéz kitalálni, például minden éles tárgy, esetleg kés, olló vagy szerszám. A fegyvereket pedig nyilvánvalóan, szintén nem lehet felvinni. Ami a folyadékokat illeti, 2006 óta szigorúan 100 ml-t lehet a kézipoggyászba tenni. Ez azonban idén megváltozik az Egyesült Királyság repülőterein, ellenben továbbra is tanácsos a nagy üvegeket inkább a feladott poggyászba csomagolni - írja a Mirror.

Akik azonban nem szeretnének sokat költeni, azok sokszor előre elkészített harapnivalókat és szendvicseket visznek a poggyászukba, hogy megspórolják a fedélzeten vagy a repülőtér egyik drága éttermében vagy üzletében való étkezést, vagy éppen a rágcsálnivalók vásárlásának költségeit. A gépre még szilárd gyümölcsöt is felvihetünk, ha egészségesen szeretnének étkezni utazás közben is. Azonban van egy gyümölcshús, amelyet szigorúan tilos a felvinni a fedélzetre, mert biztonsági kockázatot jelent. 

Míg a kókuszdiót teljes állapotában fel lehet vinni a repülőre, addig a benne lévő fehér „húst”  már nem . Ez azért van, mert nagyon gyúlékony és hajlamos az öngyulladásra is.

kókusz, kókusztej, kókuszvíz, reszelék, illusztráció
 Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2020 AtlasStudio/Shutterstock.  

A nagy mennyiségű olaj a kókuszdió húsában, - amelyet a kókuszolaj előállítása során vonnak ki -  nagyon veszélyes lehet, ha hővel érintkezik. A repülőgépek számára ugyanis tűzveszélyes lehet. Ezért van az,  hogy a legtöbb légitársaságnál, például a Tuinál, a Ryanairnél, a Jet2-nél és az easyJetnél a tiltott tárgyak listáján szerepel, legalábbis ha kézipoggyászról van szó.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség Veszélyes Áruk Nyilvántartása (IATA) a kókuszdió szárított belsejét 4. osztályú veszélyes árunak tekinti, gyúlékonysága miatt. Az Independent szerint ez áll a jelentésben:

A romlandó áruk (például a gyümölcsök, virágok és zöldségek) az elsők között voltak a levegővel szállított áruk között. Az ilyen áruk azonban idővel, valamint szélsőséges hőmérsékleten és páratartalom mellett romlanak, ezért óvatosan, különös gonddal kell kezelni őket. 

A továbbiakban a szárított kókuszdió veszélyeire hívják fel a figyelmet: "A kókuszpor egyetlen szikrától is lángra lobbanhat".

Emellett jelezték, hogy a gyümölcs zsírbomlása az „önmelegedés veszélyéhez” is vezethet. Ennek ellenére a Bounty szerelmeseinek nem kell aggódniuk, ugyanis a kiskereskedelmi kiszerelésű kókusztermékek a levegőben is megengedettek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!