Xbox: mennyiségi problémák

Vágólapra másolva!
Nem biztos, hogy a Microsoft képes lesz a november 8-i premierre leszállítani az ígért 6-800 ezer bevetésre váró konzolt.
Vágólapra másolva!

A társaság képviselője azt nyilatkozta, hogy a kívánt mennyiség legyártása addig kétséges, amíg a gyártó Flextronics mexikói üzeme el nem éri a teljes termelékenységét. A szóvivő egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy november 8-ra összesen hány darab készül el az Xboxból, mint ahogy a gyártási problémák mibenlétéről sem. Többen úgy vélik, hogy a premier napjáig 300 ezer példány készül el.

A Microsoft az előzetes tervek szerint az év végéig 1-1,5 millió konzolt készült legyártani, elemzők szerint azonban ez a szám azonban mára kérdésessé vált. Érdekesség, hogy a Sony PlayStation 2 tavaly októberi debütálása során alkatrészhiány miatt hasonló problémák merültek fel.

Az észak-amerikai piacra szánt termékek a mexikói Guadalajarában, míg az európai országokban forgalmazásra kerülő "dobozok" a sárvári Flextronics-gyárban készülnek.

[origo]

Júliustól Magyarországon gyártják az Xbox-ot

Alkatrészhiány miatt kevesebb PlayStation 2 várható az USA-ban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!