A Sony az új évezred tévéjét tervezi

Vágólapra másolva!
A következő generációs, interaktív televíziózás szerepéről beszélt a Sony vezetője a Las Vegas-i CES kiállításon. A több újdonsággal jelentkező vállalat a ma ismert tévéket szórakoztató központokká alakítaná.
Vágólapra másolva!
A CES honlapjahttp://www.cesweb.org

A csütörtök óta zajló Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon, a CES-en tartott beszédében a Sony elnöke és operatív igazgatója, Kunitake Ando elmondta, a vállalat várakozásai szerint a televíziók az otthoni hálózatok központjaiként fognak újjáéledni a jövőben. A következő generációs tévék interaktívak lesznek, ugyanis lehetővé teszik majd tulajdonosaik számára, hogy szélessávú kapcsolaton keresztül internetezzenek, vagy elérjék az otthonukban található, hálózatba kapcsolt eszközök különböző szolgáltatásait. Annak érdekében hogy a jövőben a fogyasztók minél szélesebb körben érhessenek el tartalmakat az eszközökön, a Sony nyílt szabványokat fog alkalmazni termékeiben, valamint segédkezni fog ezek kialakításában is - közölte Ando.

A CES-en a Sony bejelentette, hogy Japánban már jó ideje kapható, Cocoon fantázianevű, Linux-alapú szoftvert futtató, s akár a világhálóra is csatlakoztatható digitális videójának árusítását az Egyesült Államokban is megkezdi majd az idei év folyamán. A rendezvényen debütált egy DVD-RW/R és DVD+RW/R szabványokat egyaránt támogató, otthoni felhasználóknak szánt DVD-író is, amely FireWire porttal is rendelkezik, továbbá képminőség-javító technológiával is felszerelték, amely videoanyagok írásakor használható.

Ezenkívül a gyártó néhány új Vaio noteszgépet is bemutatott, melyek egyikének meghajtója szintén kezeli az előbbi két DVD-formátumot, míg az egyik új ultrakönnyű notebook érdekessége, hogy a kategóriájában egyedülállóan 2,2 GHz-es órajelű mobil Intel Pentium 4 processzort, illetve DVD-olvasó/CD-író kombó meghajtót is tartalmaz. Egy másik Vaio-termék, a Roomlink Network Media Receiver a PC-k hifi-eszközökhöz, televíziókhoz való vezeték nélküli csatlakoztatását teszi lehetővé.

Forrás: ORIGOÚj taggal gyarapodott a Clié tenyérgépek családja is. A most bemutatott PEG-NZ90-es típusjelzésű modell nagyfelbontású (320x480 pixeles), színes érintőkijelzővel rendelkezik, s 2 megapixeles digitális fényképezőgéppel (és vakuval) is felszerelték. A Palm OS-t futtató eszköz támogatja a Wi-Fi és Bluetooth vezeték nélküli adatátviteli szabványokat, továbbá képes mozgókép és hang rögzítésére, MP3-lejátszásra, és távirányítóként is funkcionál.

Bejelentésre került a Memory Stick Pro, a Sony memóriakártya-formátumának új változata is. A SanDisk céggel közösen fejlesztett memóriák 256, 512 MB-os, illetve 1 GB-os kapacitású változatban lesznek elérhetők, s a korábbi változatnál gyorsabban lehet a rajtuk lévő adatokhoz hozzáférni. A Memory Stick Pro-t támogató első eszközök már idén tavasszal megjelennek majd a kereskedelmi forgalomban.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!