Hivatalos képeken a Skoda új, kompakt villanyautója

Vágólapra másolva!
Gyári grafikák jelentek meg az Elroq-ról, a világpremier októberben lesz.
Vágólapra másolva!
Skoda Elroq
A Skoda új formanyelve ezen az autón debütál, pár éven belül hatra bővül a cseh gyártó villanyos palettája
Fotó: Skoda

Az új Elroq lesz az első Skoda, amelynek formáját már a cseh márka új, Modern Solid elnevezésű dizájnnyelve alapján készítették el. A most kiadott új számítógépes vázlatokon a Volkswagen ID.3-as méretű elektromos crossover a márka új Tech-Deck arculatát és logóját viseli, vagyis a régi, klasszikus Skoda embléma helyett betűkkel írják ki rajta a márkanevet.

Skoda Elroq
Lesznek hátsó- és összkerekes változatok is, a teljesítményskála 170-299 lóerőig terjed 
Fotó: Skoda

A Volkswagen-csoport MEB platformjára épülő Elroq az Enyaq után a Skoda második 100 százalékig elektromos hajtású modellje. A cseh gyártó kínálatában az Enyaq és a hamarosan megjelenő, kedvező árú Epiq városi autó között helyezkedik majd el, és olyan riválisokkal kell szembenéznie, mint a Citroën ë-C4 és az MG4.

Kombis farral rendelkezik, hogy jól lehessen pakolni a 470-1580 literes csomagtartót
Fotó: Skoda

Az Elroq hasonló akkumulátorokat használ majd, mint a Volkswagen-csoport többi villanyautója. A bruttó 82 kWh-s akkucsomag (amely 560 km hatótávolságot biztosít az Enyaq számára) mellett a kedvezőbb árú 63 kWh-s és 55 kWh-s is választható lesz hozzá, AC oszlopról 11 kW, DC-ről 175 kW lesz a maximális töltési teljesítmény.

Tágas utasteret ígérnek sok "Simpla clever" megoldással
 Fotó: Skoda

Belül az Elroq egy 13 colos infotainment érintőképernyőt kap, alatta egy sor fizikai gombbal, amelyek a klímaberendezést vezérlik. A belső burkolatok, üléshuzatok nagy része fenntartható forrásból származik, és újrahasznosított műanyag palackokból és ruhákból készülnek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!