Worms 3D

Vágólapra másolva!
Az idei év végén ismét találkozhatunk a különféle fegyverekkel egymásra lövöldöző kukacokkal, vagyis visszatér a Worms, mely legújabb részében a heves vérmérsékletű csúszómászók immár 3D-ben szórják egymásra az ólmot.
Vágólapra másolva!

Szinte minden számítógépre, melyet játékra is fel lehetett használni, feltűnt egy program, melyben egy hegység által elválasztva kellett ellenfelünket eltalálni a megfelelő szög, valamint a lövés erősségének megválasztásával. Ezt az akár önállónak is tekinthető kategóriát élesztette fel annak idején a Team 17 a Worms című játékban, melyben nem ágyúk, vagy tankok, hanem apró kis kukacok lövöldözték egymást. A magát sorozattá kinövő játék eddigi epizódjai kétdimenziós harcot vetítettek elénk, de a 3D-t a Worms se kerülhette el, így a fejlesztők műhelyében lassan el is készül a legújabb rész, a Worms 3D.

Nyílván sok Worms rajongónak eszébe ötlik, hogy a harmadik dimenzió bevezetése az impozáns látvány ellenére nem változtatta-e túl nehézzé kedvenc programjukat. Nos, a válasz igen, de semmiképpen sem annyira, hogy a program átcsapjon szórakoztatóból idegesítőbe. A legnehezebb talán azt lesz megszokni, hogy míg a billentyűkkel célzunk, az egérrel a nézőpont irányát állíthatjuk be.

Az eddig bemutatott demováltozatokban a harci körök meghatározott időn belül lejártak, és kétségtelen, hogy ez viszont nagyon megnehezíti a játékot. Remélhetőleg a végleges változatban legalább a kikapcsolására lesz lehetőségünk, mert a megadott idő nagyon kevés a mozgásra, a fegyverek megválasztására, valamint a célzásra és lövésre. Szintén üdvözlésre számíthatna egy olyan változtatás, melyben a célzás összekapcsolásra kerülne a nézőpont változtatásával, valamint a mozgással, mert az egészmozgatás, és a billentyűs célzás összehangolása szintén nagyon időrabló.

No de mindegy, nézzük a 3D pozitív oldalait. Elsőként természetesen a játék sokkal szebb és életszerűbb, mint a korábbi részek, de persze nem feledkeztek meg a fejlesztők a Worms rajzfilmes hangulatáról sem, így azért senki se várjon a Doom 3-mat kenterbe verő megjelenítést. A három dimenzió bevezetésének hatására most már kedvünkre alakíthatjuk a talajt ellenségeink, vagy katasztrofális célzás esetén a saját lábunk alatt.

Az összecsapások alatt nem nézegethetünk térképet, amire egyébként amúgy sem lenne időnk a gyors tempójú harci körök alatt, de a képernyő sarkában feltűnik egy radar, mely az ellenséges kukacok lehetséges elhelyezkedését mutatja. Minél több találatot viszünk be, illetve minél hatékonyabban bontjuk el a domborzatot a másik arca elől, annál pontosabb képet kapunk radarunkon ellenfeleink elhelyezkedéséről.

A bemutató változatban csak két csapat kapott helyet, és a rendelkezésünkre álló arzenál is meglehetősen foghíjas volt. A végleges játékban viszont számos olyan hadi eszközzel találkozhatunk a hagyományos bazookák és egyebek mellett, melyek képességeit kifejezetten a háromdimenziós környezetben fogjuk tudni kihasználni.

Akik idegenkedve fogadták a sorozat korábbi epizódjait, azok a harmadik dimenzió bevetése után sem fognak rajongani a programért. De nagyon sok játékos akadt, aki ha más nem, egy-egy fárasztó stratégiai parti után szívesen ült le a lövöldöző kukacok elé, és az új 3D-ben pompázó epizód aligha fog csalódással szolgálni nekik.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!