Korábban beszámoltunk róla, hogy a LucasArts nem meglepő módon egy újabb Csillagok háborújás akciójátékon töri a fejét, mely egyelőre a Star Wars: Battlefront címen készül, és még nagyon nagy homály fedi mind esetleges megjelenésének időpontját, mind a program részleteit. Ezekről a részletekről először talán szeptember huszonegyedikén tudhatunk meg többet, mely napon megérkezik a vásárlókhoz a Csillagok háborúja trilógia DVD-s kiadása. Ennek a kiadásnak az egyik különlegessége, hogy már most többen rendelték meg, mint ahányan eddig bármelyik DVD-s filmet egyáltalán megvásárolták volna, a másik vele kapcsolatos érdekesség pedig az, hogy a csomagba került negyedik lemezen feltűnhet az említett játék demoja is. Egyelőre még magát a demot is igen nagy köd veszi körül, hisz az sem teljesen bizonyos, hogy melyik platformos verzióval ismerkedhetünk meg, és az sem derült ki, hogy játszható lesz-e a bemutató, vagy sem.