A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Nagyjából húszezer főt bocsát el az Intel

intel lunar lake processzor
Így néz ki egy Intel Lunar Lake termékcsaládba tartozó processzor, a két különálló kisebb chip a dedikált rendszermemória
Fotó: Intel Corporation
Vágólapra másolva!
Spórolási célból az összes nem kritikus munkát leállítja a cégvezetés.
Vágólapra másolva!

Nem akarnak véget érni a technológiai ipar tömeges leépítései. Az Intel csütörtökön közölte, hogy a 2025-ös évben tízmilliárd dollárt szeretne fogni a kiadásain, ennek keretében minden nem esszenciális projekten leállítja a munkát, továbbá javarészt az év végéig leépíti a globális munkaerejének több mint 15 százalékát. A chiptervező cég jelenleg 125 ezer embert foglalkoztat, így a következő hónapokban 18 500 főnél is több dolgozó veszítheti el az állását.

A bejelentést a második negyedéves üzleti eredményeinek ismertetésével együtt tette az Intel, a kérdéses időszakban 12,8 milliárd bevétel mellett 1,6 milliárd dollár veszteséget hozott össze. 

A vállalat legtöbb üzletága elfogadhatóan vagy jól teljesít, a 2022 óta tartó néha veszteséges, néha nyereséges működését a Foundry chipgyártási üzletágába való rendkívül agresszív befektetések okozzák, a technológiájának modernizálása mellett több új chipgyárának építése is folyamatban van.

A héten ez már a második tömeges elbocsátás volt, egy nappal korábban a Bungie játékfejlesztő jelentett be egy arányaiban hasonló racionalizálást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!