Meghalt Bob Newhart

Bob Newhart
Bob Newhart az Agymenők díszletében 2013-ban
Fotó: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Vágólapra másolva!
Meghalt Bob Newhart amerikai humorista és színész, akit saját show-i után például a Mi a manóból vagy az Agymenőkből ismerhettek meg az újabb generációk.
Vágólapra másolva!

94 évesen meghalt Bob Newhart Golden Globe-, Emmy- és Grammy-díjas színész és humorista.

Bob Newhart komikusként tűnt fel, első nagy sikerét humoros monológokat tartalmazó lemezével, az 1960-as The Button-Down Mind of Bob Newharttal aratta, amely a műfajból elsőként került fel az amerikai Billboard slágerlista élére. Alig fél évvel később kijött a nem kevésbé népszerű folytatás, a The Button-Down Mind Strikes Back!, így Bob Newhart 1961-ben mindkét albumért megkapta a Grammy-díjat amellett, hogy az év előadója lett.

1962-ben kezdett el színészkedni, de már abban az évben elnyerte az év férfi tévésztárjának járó Golden Globe-díjat – amire aztán még összesen hatszor jelölték későbbi saját show-iért, vígjátéksorozataiért, a The Bob Newhart Show-ért (1972-1978) és a Newhartért (1982-1990). 1992-1993-ban ment harmadik saját szériája, a Bob, ez azonban már nem érte el a korábbiak sikereit.

Emmy-díjra összesen kilencszer jelölték, amiből 2014-ben el is nyerte az elismerést, akkor már az Agymenők vendégszereplőjeként: a vígjátéksorozatban ugyanis több epizódban megjelent Arthur Jeffriesként, vagyis Proton Professzorként, majd a szerepét Az ifjú Sheldon című spin-offban is megismételte – végül ez volt az utolsó munkája 2020-ban.

Bob Newhart fiatalon A 22-es csapdája filmfeldolgozásában is szerepelt (ő alakította Őrnagy őrnagyot), miközben az újabb generációknak A boldogító nemből vagy a Mi a manó Manópapájaként is ismerős lehetett – csakúgy, mint emlékezetes vendégszerepekből a Vészhelyzetből vagy A titkok könyvtárából.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!